Helyi fejlesztések programjaKitolták a határidőt

2017. november 2., csütörtök, Közélet

A megyei önkormányzat kérésére a fejlesztési minisztérium nagyjából egy hónappal meghosszabbította a Helyi Fejlesztések Országos Programja esetében a pályázati dokumentációk leadási határidejét – jelentette be a Megyeinfón Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint annak érdekében, hogy minél több önkormányzat alkalmazkodni tudjon az új határidőhöz, helyi szinten is könnyítő intézkedéseket hoztak.

A korábban megszabott október 30-ai határidőt a napokban november 29-ére módosította a szaktárca, ezáltal várhatóan sokkal több önkormányzat lesz képes időben benyújtani a nyáron már nyertesnek minősített beruházási pályázatához a szükséges részletes iratcsomót. A megyei önkormányzat annak érdekében, hogy minél többen el tudják juttatni a minisztériumhoz a teljes dokumentációt, egyebek mellett módosította a megyei műemlékvédelmi bizottság ülésrendjét oly módon, hogy heti két alkalommal is összegyűlnek a testület tagjai, több pályázat ugyanis műemléknek besorolt  vagy műemlékövezetben lévő ingatlanok korszerűsítését, felújítását célozza, s ne legyen fennakadás a jóváhagyások terén – tájékoztatott Tamás Sándor. Az elnök hozzátette: a megye urbanisztikai osztálya is prioritásként kezeli azokat a megkereséseket, amelyek ezekhez a beruházásokhoz kötődnek.
Amint arról beszámoltunk, a háromszéki önkormányzatok összesen 392 millió lej értékben nyújtottak be pályázatokat az országos programhoz utak, hidak korszerűsítésére, ivóvíz- és csatornahálózat kialakítására, bővítésére, középületek felújítására. Tizenhárom község esetében tízmillió lejt is meghaladják a tervezett beruházások, illetve párnál a húszmillió lejt is. A programon keresztül a városok is pályáztak, illetve a megyei önkormányzat is. Utóbbi mások mellett a nagyajtai vashídnak egy új átjáróra való kicserélését, a Maksa–Lécfalva–Várhegy–Cófalva útszakasz teljes körű korszerűsítését szándékszik megoldani ezekből a forrásokból.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 779
szavazógép
2017-11-02: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Új utcanevek Sepsiszentgyörgyön

Húsz új utca kapott nevet Sepsiszentgyörgyön. A megyeszékhely belterülete az elmúlt években jelentősen megnőtt, de zömmel kis utcákról, a meglévők meghosszabbításairól vagy leágazásairól van szó, amelyeket azért kellett elnevezni, hogy az ügyintézést (az építési engedélyek kibocsátásától a lakcímváltoztatásig) megkönnyítsék.
2017-11-02: Közélet - :

Új temető Kézdivásárhelyen

Jövőre új római katolikus temetőt létesítenek Kézdivásárhelyen – tudtuk meg Vargha Béla kézdi-orbaiszéki főesperestől, a kantai Szentháromság-templom plébánosától, akinek a tájékoztatása szerint a szentléleki úton található régi és új temető nagyjából betelt, már csak néhány sírhelyet tudnak itt-ott kiszorítani. Az új temető a parkolótól a város felé eső parcellán, az egyház tulajdonában levő, húszáras  telken létesül. (iochom)