A szülői feladatok egyik legfontosabbika a gyermek tanítása, valamint az oktató-nevelő intézetek megválasztása. De vajon miért kell már a 3 éves gyermeket kimozdítani a falujából, és robogni vele idegesen a város felé? Már a nyár folyamán megindul a hajsza, a szimatolás, tapogatózás, hogy hol vannak a legjobb óvó nénik, mit kínál az illető intézmény, van-e ott sok cigány, esetleg szegény gyermek, mert már ilyen szabályok szerint választunk, akarunk élni. Ugye nekünk, székelyeknek is megvan a magunk kisebbsége, amelyet gyűlölni kell...
Minden tanítónak, óvónőnek, tanárnak megvannak a maga jó és kevésbé jó oldalai, de ezt a pályát általában gyermekszerető, toleráns emberek választják. Az, hogy egy kicsi faluban 4–5 gyermek jár óvodába, és iskolák szűnnek meg, sokszor a közösségen múlik. A mai ember kreativitásra törekszik, élmény és öröm nélkül viszont nincs hatékony tanulás, nincs világmegismerés, nincs önismeret. De vajon egy 3–4 éves gyermeknek öröm, ha az édesanyja idegesen robog vele a városba és ott hagyja a számára idegen helyen, nem is gondolva arra, hogy gyermeke mennyire szorong ez idő alatt, hogy lesi az ajtót, mennyire ideges egész délelőtt? Nyugdíjas pedagógusként helyettesítettem az uzoni óvoda román tagozatán, ahova két kislányt hoztak Uzonfüzesről. Az egyik 3 éves volt, a másik 5. Minden reggel láttam a kicsi szemében a szomorúságot és a félelmet, az állandó feszültséget. Volt rá eset, hogy egész délelőtt azt kérdezte: mikor jön a busz? Vagyis mikor mehet haza... Nekem volt időm vigasztalni és lefoglalni a kicsit, mert 6–8 gyermek volt a csoportomban, de az az óvónő, akinek 20–25 gyermek van a gondjára bízva, mikor tud nyugodtan és kedvesen bánni egy ilyen gyermekkel, ha azt sem tudja, hogy tanítson-e, írja-e a végeláthatatlan munkafüzetet, etessen-e, itasson-e, mesét mondjon vagy sok egyéb nehéz feladatához lásson.
Lehet, hogy régimódi vagyok, de szerintem a szülőknek el kellene gondolkozniuk ezen, mielőtt lépnének, mert aki a gyermekek között van, az többet lát és tapasztal, mint az a szülő, aki a saját maga által meg nem élt világot akarja gyermekének átadni. A pedagógia alapelve az, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, hanem gyermek!
Még egyszer visszatérek szülőfalumhoz, Uzonhoz: innen olyan emberek indultak el annak idején, akik magas értékű diplomát szereztek, és példásan megállták helyüket. Íme egypár a sokból: dr. Zakariás Zoltán, a marosvásárhelyi II. sz. klinika fül-orr-gégész szakorvosa, dr. Zajzon Gábor tusnádfürdői fürdőorvos, dr. Bölöni Sándor állatorvos, Veress Alpár szobrász, dr. Részegh Tibor állatorvos, Barabás Ferenc gyógyszerész, Tóth József gépészmérnök és feltaláló, Ágoston István mérnök, Szentpáli Edit mérnök, Szász András mérnök, Benke Károly, Románia Alkotmánybíróságának ügyésze, Neagu Radu kibernetikus, Neagu Răzvan építészmérnök, Veress Levente katolikus pap, Timár Zoltán katolikus pap és sokan mások.
Ezeket megírván nem akarok senkit sem megsérteni, sem felmagasztalni, hanem csak úgy elgondolkodtam.
Ambrus Anna, Uzon
