Kelemen Hunor RMDSZ-elnök állami kitüntetésének megvonását javasolja a Románia Csillaga Érdemrend becsületbírósága, mivel „tiszteletlenül nyilatkozott” december 1-jéről, a román nemzeti ünnepről.
Az érdemrend megvonását a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció nevű civil szervezet kérte a becsületbíróságtól, miután Kelemen Hunor a kolozsvári Szabadság napilapnak augusztusban adott interjújában azt mondta: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at”. A nyolctagú becsületbíróság tagjai: Ionel Haiduc, Constantin Degeratu, Costin Georgescu, Şerban Brădişteanu, Mircea Geoană, Gabriela Firea, Ecaterina Andronescu.
„Kelemen Hunor nem jogosult a Románia Csillaga érdemrendre, mert megsértette a román népet azáltal, hogy határozottan megtagadta, hogy román állampolgárként felvállalja saját népe történelmét. Az országos koalíció a magyar vezetők nyílt fenyegetőzése ellenére mindent el fog követni azért, hogy az érdemrendet visszavonják. A magyar vezetők támadása szolidaritásra késztet bennünket, és talán felkelt egy minimális román érzelmet a román politikai vezetőkben is” – mondta korábban a szervezet elnöke, Alexandru Cumpănaşu.
Kelemen még Emil Constantinescu korábbi államfőtől kapta az érdemrendet a román–magyar kapcsolatok erősítéséért. Az RMDSZ elnöke augusztusban azt nyilatkozta: tud majd aludni, ha elveszik tőle a kitüntetést, bár ezt hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná.
A becsületbíróság nem rendeli el a kitüntetés megvonását, csak javaslatot tesz az államfőnek, így vélhetően Klaus Iohannis dönt, hogy elnöki rendelettel visszavonja-e vagy sem az érdemrendet Kelemen Hunortól. Tőkés Lászlótól szemrebbenés nélkül megvonta 2016 márciusában ugyanezt a kitüntetést Victor Ponta kezdeményezésére, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.