Az Eugen Neagoe vezetőedző irányításával először pályára lépő Sepsi OSK szombaton 16 órától a Medgyesi Gázmetán csapatával játszik a Tineretului Stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában.
A csapatok legutóbb augusztusban, a pontvadászat 5. fordulójában találkoztak, akkor a hazai környezetben játszó Gázmetán 2–1-re győzött Alexandru Curtean és Laurențiu Manole góljainak köszönhetően, míg a piros-fehérek részéről Hadnagy Attila volt eredményes. Az előző fordulóban a szentgyörgyiek 3–0 arányban vereséget szenvedtek a címvédő FC Viitorul otthonában, a 10 ponttal a tizenharmadik helyen álló medgyesiek hazai közönség előtt szintén 3–0-ra veszítettek a Dinamo ellen. A Medgyes ebben az idényben még nem győzött idegenben, eddig három döntetlen mellett öt vereség a mérlegük, viszont a Sepsi OSK hazai pályán kétszer győzött, egy döntetlent játszott és ötször pont nélkül maradt. A piros-fehérek a nyolc hazai mérkőzésükön csak 5 gólt szereztek, viszont a Szeben megyeiek idegenbeli támadójátéka sem kimagasló, hiszen mindössze 3 találatot jegyeztek. Hasonló játékerőt képviselő csapatok csapnak össze Brassóban, sőt, mindkettőnek nagy szüksége lenne a három pontra, a döntetlen pedig egyik félnek sem kedvez.
„Nagyon fontos játék előtt áll a csapat, amely egyben az első mérkőzésem lesz vezetőedzőként. Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre, és az eltelt három nap alatt alig volt alkalmam megismerni a játékosokat, de azt gondolom, hogy sem az időpont, sem a körülmény nem engedi, hogy emiatt búslakodjunk, én pedig nem keresem a kifogásokat. Szeretném, ha a játékosok Medgyes ellen jobban teljesítenének, azt akarom látni, hogy odateszik magukat a pályán, és természetes, hogy azt szeretném, ha az eredmény is nekünk kedvezne” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Eugen Neagoe vezetőedző.
További mérkőzések: * ma Temesvári Poli–FC Botoșani (18 óra), Jászvásári Politehnica–FCSB (20.45 óra) * szombaton Craiova–Bukaresti Juventus (19 óra) * vasárnap Concordia Chiajna–Astra Giurgiu (18 óra), Bukaresti Dinamo–Kolozsvári CFR (20.45 óra) * hétfőn FC Voluntari–FC Viitorul (20.45 óra). A találkozókat a DigiSport, a Telekom Sport és a Look TV élőben közvetíti.
Hétvége a focipályákon
III. LIGA. Az utóbbi két mérkőzésen vereséget szenvedő Kézdivásárhelyi SE szombaton 14 órától a Paşcani csapatát fogadja a Sinkovits Stadionban a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Az előző játéknapon a 15 ponttal tizenegyedik helyen álló KSE 2–0-ra kikapott a Darabani vendégeként, míg a 10 ponttal tizenkettedik Pașcani hazai környezetben nyolcgólos mérkőzésen 5–3 arányban nyert a Valea Mărului ellen. A céhes városi csapat hazai mérlege három győzelem, egy döntetlen és egy vereség, a Iași megyeiek pedig idegenben még nem győztek, egy döntetlen mellett négyszer pont nélkül maradtak. További mérkőzések: * ma Roman–Darabani, Bákói Aerostar–Szászhermányi FC * szombaton Valea Mărului–Galaci Metalosport, FK Csíkszereda–Bucovina Rădăuţi, Barcarozsnyó–Focşani, Sporting Lieşti–Székelyudvarhelyi FC, a Galaci Oţelul szabadnapos.
IV. LIGA. A 13. forduló összecsapásai: * szombaton Illyefalva–Bölön (10 óra), Dálnok–Réty (10 óra), Berecki FC–Papolci FC (14 óra), Gelence–Perkő (14 óra), Nagyajta–Csernátoni FC (14 óra) * vasárnap Barót–Bardoc (14.30 óra), Zágon–Ozsdolai FC (14 óra), Kovászna áll. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.