A Kézdivásárhelyi SE szerda délután a korábbiakhoz képest biztatóbb játékkal rukkolt elő, ám ez is kevésnek bizonyult Nagyvárad ellen a női A-osztályos kézilabda-bajnokság 10. fordulójában, hiszen a Jakabos István irányított kézilabdázók 27–35 arányú vereséget szenvedtek.
A házigazdák a mérkőzés első perceiben kihagytak egy hétméterest, így a 3. percben a vendégek találtak be először, majd nem sokkal később Bardócz Emőke kétszer is eredményes volt (2–1). A kézdivásárhelyiek először és utoljára vezettek a mérkőzésen, a folytatásban pedig csak szaladtak az eredmény után. A félidő közepén még tartották a lépést a tapasztaltabb ellenféllel (5–6), de egyre nagyobb hátrányba kerültek, és állandósult köztük az 5–6 gólos különbség.
A szünet után teljesen szétesett a céhes városi csapat játéka, sőt, a 36. percre tízgólos hátrányba kerültek (11–21), a vendégek pedig bebiztosították a három pontot. A hajrában az elszántan játszó kézdivásárhelyiek faragtak keveset a hátrányukból Mátis Zita, Mátis Henrietta és Bodó Ingrid góljainak köszönhetően. A Kézdivásárhelyi SE a 11. fordulóban, november 25-én 14 órától a Marosvásárhelyi Olimpic vendége lesz.
„Lassú lépésekben haladunk, látok némi fejlődést, azonban még két játékosra szükségünk lenne, hogy más végkifejletű mérkőzéseket játsszunk. Így kell végigvinnünk a hátralevő mérkőzéseket a téli szünetig, amikorra komoly fizikai alapozást és formába hozási időszakot tervezünk” – nyilatkozta a mérkőzés után Jakabos István.
Női A-osztályos kézilabda-bajnokság, 10. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Nagyvárad 27–35 (10–16). Kézdivásárhely, városi sportcsarnok, mintegy 50 néző. Vezette: D. Balate és Szabó K. (mindketten Brassó megyéből). KSE: Mădălina Rofel–Kovács Zsuzsa 1 gól, Bodó Ingrid 3, Mátis Henrietta 8/2, Bardócz Emőke 3, Dobra Anett, Mátis Zita 11. Cserék: Fülöp Krisztina–Opra Beáta 1, Carla Gnandt, Kovács Ágota. Edző: Jakabos István. Nagyvárad: Pintea–Munteanu 5/1, Petric 5/1, Rudics 6, Bițiș 5, Hlinca 1, Diniș Vârtic 4. Cserék: Cetățeanu–Vrezea 3, Vrabie 3, Bartoș, Hercuț 3. Edző: Doina Ardelean. Hétméteresek: 3–2 (értékesítve 2–2). Büntetőpercek: 4–6.
További eredmények: Székelyudvarhely–Mioveni 22–31, Temesvári SCM–Kisjenői Körös 40–30, Resicabánya–Marosvásárhelyi Olimpic 30–23, Nagybányai Minaur–Temesvári CSU 41–15, Marosvásárhelyi Mureşul–Brassói Korona 29–28, Râmnicu Vâlcea–Argeş 26–28. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.