Az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői tegnapi göteborgi találkozójukon aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot. A dokumentumban húsz kulcsfontosságú elvet és jogot határoztak meg a méltányos alapon és jól működő munkaerőpiacok és jóléti rendszerek alátámasztására.
Az Európai Bizottságot vezető Jean-Claude Juncker hangsúlyozta: a nyilatkozat nem maradhat jámbor kívánságok megfoghatatlan halmaza, hanem mielőbb akcióterv formáját kell öltenie. Bár történt elmozdulás az immár 20 pontban rögzített szociális jogok – köztük a tisztességes bérek, a munkanélküliek támogatása, elbocsáthatósági tilalmak rögzítése – gyakorlatba való átültetésében, a bizottság vezetője szerint nagyobb lendületre van szükség.
A szociális jogok európai pillérének szellemében történő törvényalkotást az EU a tagállamokra bízza. Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy a jövőben célzott ajánlásaival támogatja az európai társadalmi összetartás erősítését.
Az Európai Bizottság eddig is számos konkrét jogalkotási és nem jogalkotási kezdeményezéssel támogatta a szociális jogok európai pillérét: például a szülők és gondozók munka és magánélet közötti egyensúlyára, a munkavállalók tájékoztatására, a szociális védelemhez való hozzáférésre és a munkaidőre vonatkozó javaslatokkal. „Ezek egyrészt illusztrálják a pillér körébe tartozó kérdések jellegét, másrészt megmutatják, hogy az elvek és jogok milyen módon érvényesíthetők” – írta korábbi közleményében a bizottság.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.