Katalán válságHalasztott a belga bíróság

2017. november 18., szombat, Világfigyelő

December 4-ére halasztotta döntését az illetékes bíróság a Belgiumban tartózkodó öt korábbi katalán vezető ügyében – közölte Carles Puigdemont leváltott elnök ügyvédje tegnap délután Brüsszelben.
 

 

Paul Bekaert arról tájékoztatta a helyi sajtót, hogy a nagyjából egyórás meghallgatáson az ügyészség a spanyol hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtását kérte, a védelem viszont csak december 4-én ismerteti az érveit, így egyelőre nem is született semmilyen döntés. Az ügyvéd szerint a tárgyalóteremben a hangulat meglehetősen derűs volt.
Puigdemont feloszlatott kabinetjének több tagjával együtt októberben váratlanul Brüsszelbe utazott, miután Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette őket és előrehozott helyi választásokat írt ki Katalóniában. Spanyolországban később lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt büntetőeljárást kezdeményeztek a menesztett katalán kormány, illetve a barcelonai parlament elnökségének tagjai ellen.
Sajtójelentések szerint az európai elfogatóparancs kiadását követően Belgiumnak három hónapja van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolországba, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.
Szakértői értékelések szerint Puigdemont egy hétfői lapinterjúban az eddiginél rugalmasabb álláspontra helyezkedett, amikor azt mondta, hogy más lehetőségek is vannak a katalóniai helyzet rendezésére az északkelet-spanyolországi tartomány elszakadása mellett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-11-18: Világfigyelő - :

Létrehozzák a szociális jogok európai pillérét

Az Európai Unió 28 tagállamának és három központi intézményének vezetői tegnapi göteborgi találkozójukon aláírták a szociális jogok európai pillérét létrehozó nyilatkozatot. A dokumentumban húsz kulcsfontosságú elvet és jogot határoztak meg a méltányos alapon és jól működő munkaerőpiacok és jóléti rendszerek alátámasztására.
 
2017-11-18: Belföld - :

Florea is hiányolja a helyi autonómiát

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azt nyilatkozta tegnap: a de­centralizáció és a helyi autonómia hiánya okozza, hogy kevés európai pénzt hív le az ország. „A decentralizáció és a helyi autonómia megvalósításának még a legenyhébb szándéka sincs meg. Az emberek azt szeretnék, hogy a döntéseket az ő szintjükhöz minél közelebb hozzák meg, (...) és ennek hiánya okozza az uniós alapok lehívásának hatalmas kudarcát. Az autópályák maradjanak Bukarest adminisztrálásában, de minden pénzt lehívnánk, ha a regionális utakra, hidakra mi pályázhatnánk (...) Nagyszebennel, Brassóval, és nem Bukarestben tartanák ezeket, hogy valaki játsszon velük.