Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere azt nyilatkozta tegnap: a decentralizáció és a helyi autonómia hiánya okozza, hogy kevés európai pénzt hív le az ország. „A decentralizáció és a helyi autonómia megvalósításának még a legenyhébb szándéka sincs meg. Az emberek azt szeretnék, hogy a döntéseket az ő szintjükhöz minél közelebb hozzák meg, (...) és ennek hiánya okozza az uniós alapok lehívásának hatalmas kudarcát. Az autópályák maradjanak Bukarest adminisztrálásában, de minden pénzt lehívnánk, ha a regionális utakra, hidakra mi pályázhatnánk (...) Nagyszebennel, Brassóval, és nem Bukarestben tartanák ezeket, hogy valaki játsszon velük.
A fejlődést a decentralizáció hiánya akadályozza” – véli Florea. A polgármester sérelmezte: túl azon, hogy a fővárosban nem veszik figyelembe a helyi közigazgatásoktól érkező javaslatokat, olyan jogszabályokat hoznak, amelyek a folyamatban lévő munkálatok befejezését is akadályozzák. Ugyanezt kifogásolta egy hónapja Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, aki szerint Kolozsvár infrastrukturális fejlődését a kormány akadályozza azzal, hogy nem indítja el a körgyűrű megépítésének projektjét. (Főtér)
KORCSOLYAPÁLYA A MÁTYÁS-SZOBOR KÖRÜL. A törvényesség és az illegalitás határán egyensúlyoz a Kolozsvár főterén építés alatt álló karácsonyi vásár, illetve az ehhez tartozó, a helyiek egy része körében felháborodást kiváltó, a Mátyás-szoborcsoport körül kialakított korcsolyapálya. A létesítményre sem műemlékvédelmi, sem építési engedélyt nem adtak ki, ugyanis a teret egy három cégből álló csoportnak öt évre bérbe adó polgármesteri hivatal nem kötelezte ezek igénylésére a vállalkozókat. Kolozsi Tibor szobrászművész, a Mátyás-szoborcsoport restaurálási projektjének vezetője felhívta a figyelmet: műemlékvédelmi szempontból arra kell fokozott figyelmet fordítani, hogy a korcsolyapálya lebontásakor az olvadás miatt keletkező vízmennyiség ne a műemlék környékén folyjon el. (Krónika)
ELTŰNT A BÉRELT AUTÓVAL. Eltűnt az egyik székelyudvarhelyi autóbérlő gépkocsija. A rendőrségi információk szerint egy 37 éves Szatmár megyei férfi két napra bérelte ki a járművet, de a határidő után mind ő, mind az autó eltűnt. A rendőrség nyomozást indított és elfogatóparancsot adott ki a gyanúsított ellen. Az ügyben egyébként nem lopás címén indult eljárást, mivel nem lopásról, hanem bizalommal való visszaélésről van szó. Ez esetben az elkövető a tulajdonos beleegyezésével jut a tárgy birtokába, majd megtagadja annak visszaszolgáltatását. (Székelyhon)