Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik

2017. november 24., péntek, Magazin

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett – mondotta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje. Az alkotást hamarosan az erdélyi mozikban is vetítik.


„A Viszkis rabló története a Kontroll óta foglalkoztatott. Már akkor szívesen leforgattam volna, mert a Kontrollhoz hasonlóan nagyon tág műfaji keretek közé illeszthető a története. Egyszerre izgalmas krimi, emberi dráma, látványos akciófilm, és romantika sem hiányzik belőle” – fogalmazott a rendező, aki szerint ettől a sokszínűségtől szerencsére nem kellett lemondaniuk a film megvalósításakor sem. „A történet többrétegűsége, a főszereplő élete, ami tele van döntésekkel, hibákkal, következményekkel, rengeteg lehetőséget teremtett nekem, hogy valami igazán izgalmas és érdekes filmet készíthessek a csapatommal. Ugyanakkor nagyon felszabadítóan hatott rám a forgatókönyv írása közben, hogy a megtörtént eseményekbe fikciós elemeket is belevihettem” – tette hozzá Antal Nimród.
Elárulta azt is: az 1993 és 1999 között csaknem harminc fegyveres rablást elkövető, Viszkis néven elhíresült Ambrus Attilával a forgatás előtt két évvel találkozott először egy budapesti vásáron, ahol a börtönből tíz év után 2012-ben szabadult férfi a kerámiáit árulta. „Már akkor mondtam neki, hogy szeretnék filmet csinálni az élettörténetéből” – idézte fel. Ambrus Attila később részletesen beavatta a rendezőt az életébe, mesélt gyermekkoráról, a javítóintézetben és a román hadseregben sorkatonaként eltöltött időszakról, Magyarországra szökéséről és arról, miként sodródott a bűnözés felé. Ebből az anyagból született meg a film forgatókönyve, amelyet Ambrus Attila is olvasott.
„Elfogadta, hogy ez nem egy dokumentarista stílusú alkotás, hanem egy szórakoztató akciófilm lesz, ami sokat merít az életéből, de fikciós szálakkal is kiegészül” – mondta Antal Nimród. A stáb számított Ambrus Attila véleményére, meglátásaira, javaslataira, aki a címszereplőt alakító Szalay Bencének is adott tanácsokat. Sőt, az egykori bűnöző egy rövid szerepet is kapott a filmben.
„Az első perctől kezdve az volt a cél, hogy olyan szórakoztató, pörgős, akciódús filmet készítsünk, ami a lehető legszélesebb közönségnek szól” – hangsúlyozta Antal Nimród, aki a 2003-as Kontroll után az Egyesült Államokban dolgozott, rendezései között van A szállítmány (2009), a Ragadozók (2010) és a Metallica Through the Never (2013) című zenés film is. Kiemelte: mint minden műfajnak, az akciófilmeknek is vannak szabályai, amiket érdemes betartani. Ezek elsősorban technikai jellegű dolgok, mint például az, hogy hová kell tenni a kamerát egy autósüldözés felvételekor, vagy a vágáskor miként feszíthető pattanásig az izgalom egy bankrablási jelenetben. Mindebben sokat segítettek a hollywoodi tapasztalatai, a legnagyobb feladat azonban nem az akciójelenetek leforgatása volt.
„A Viszkisben az volt az igazán nagy kihívás, hogy sok színésszel, számos helyszínen forgatva, a humort, az akciót, a romantikát és az emberi drámákat ügyesen adagolva kellett egy, a fikciót és a valós eseményeket vegyítő élettörténetet elmesélnem. A megfelelő egyensúly megtalálása volt ebben a nagy feladat, ami az első perctől az utolsóig nagyon inspirálóan hatott rám” – mondta. Vallott arról is: mivel saját forgatókönyvből dolgozott, ugyanazt az alkotói szabadságot élte meg ismét, mint a Kontroll készítése közben.
Antal Nimród szerint A Viszkis nem próbál ítélkezni sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország visszásságai felett. „Egy ember életútját mutatjuk be, aki történetesen bűnöző a maga jó és rossz oldalával, hibáival és azok következményeivel együtt. Épp ezért a filmben egyik oldal mellé sem tűztük ki a zászlót. A döntést a közönségre bízzuk, hogy a látottak alapján ítélje meg Ambrust, az őt övező médiahajcihőt vagy a korszakra jellemző hazai viszonyokat” – fűzte hozzá a rendező, aki úgy látja: A Viszkis nem igazán rokonítható sem az olyan akciótörténetekkel, mint a Szemtől szemben, sem az olyan gengsztermozikkal, mint a Bonnie és Clyde. „Én úgy látom, hogy ez a filmem sokkal komplexebb annál, mintsem hogy be lehetne egyetlen kategóriába is sorolni” – hangsúlyozta.
A film főszerepeiben Szalay Bence mellett Móga Piroska, Klem Viktor, Schneider Zoltán és Gazsó György látható.

Erdélyben is bemutatják
A budapesti Aréna Plázában tartott filmbemutató előtt lapunk érdeklődésére Szalay Bence főszereplő kifejtette: kettős kihívást érzett, egyrészt hatalmas megtiszteltetésnek tekintette, hogy Antal Nimród filmjében szerepelhet, és ennek megfelelően próbált teljesíteni, másrészt,  hogy az elhíresült Viszkis bőrébe bújhat, és átélheti életútját. Hangsúlyozta, nem egy bankrablót kellett megelevenítenie, hanem egy olyan fickót, aki többek között rabolt is, ez a szerep a bankrablással járó folyamatos félelmet, menekvést és a belső nyomasztó érzésvilágot jelenti. Antal Nimród filmrendező kiemelte, számára fontos az erdélyi közönség véleménye, hiszen gyermekkorát ott töltötte a Viszkis. Ambrus Attila elmondta, azon túl hogy az ő életéről szól ez a történet, nagyszerű rendezésnek és színészi profizmusnak lehetünk tanúi. Huszár Szilamér

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-11-24: Sport - :

Hét gólt vágott a PSG (Labdarúgás, Bajnokok Ligája)

Az előző játéknapon a továbbjutást már kiharcoló Paris Saint-Germain hazai pályán 7–1 arányban győzött a Celtic ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában.
2017-11-24: Nyílttér - :

Az utca hangja

SIMON ÁRON, Középajta. Az év folyamán tartott egyik nagyon zajos közbirtokossági gyűlésen megfogadtam, hogy ezután nagyon gyéren vagy egyáltalán nem megyek ilyen helyre. Igen ám, de vannak dolgok, amiket nem szabad elhallgatni. Szombaton a közbirtokosság – amelynek hat jeggyel vagyok tagja – rendkívüli gyűlésén leváltott, félreállított egy olyan vezető testületet (tanácsot), amelynek munkájáról a következőket mondanám el: gazdálkodásuk nyomán olyan éves pénzügyi megvalósítás volt, amely az előző 16 év bármelyikét jóval felülmúlta. A gazdasági rendőrök ellenőrzése mindent jónak, törvényesnek talált. Megszereztek egy olyan épületegyüttest, amelyet az előző, idegen (magyar) tulajdonos félig tönkretett, de most ismét a falué, még 49 évre. Az általam felsoroltak mind az öt vezetőségi tag munkáját igazolják, még azét a kettőét is, akik időközben lemondtak: az alelnök (mérnök, kinek sokkal tartozunk) és az elnök Nagy Bertalan, aki képességei szerint tette, amit tennie kellett. Ennyit bár róluk, köszönet helyett.