Megállapodás a Brexit-tárgyalásokonNehéz a szakítás

2017. december 11., hétfő, Kitekintő

Hosszú hónapok tárgyalásai után megszületett a megállapodás az Egyesült Királyság uniós kiválásának legfontosabb feltételeiről – jelentette be pénteki közös sajtóértekezletén Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Theresa May brit kormányfő, miután korán reggel ismét tárgyalóasztalhoz ültek Brüsszelben.


Az Európai Bizottság a bejelentéssel párhuzamosan javaslatot tett a brexit-tárgyalások második szakaszának megkezdésére, mondván, hogy sikerült elegendő előrehaladást elkönyvelni a legfőbb kérdésekben. „Első alkalommal értünk el áttörést, sikerült méltányos, kompromisszumos megállapodásra jutni” – jelentette ki Juncker, rámutatva, hogy ez még nem a végleges kiválási egyezmény, és sok még a tennivaló, de lépésről lépésre kell haladni. Juncker kielégítőnek nevezte az előrelépést az ír–északír határellenőrzés, a pénzügyi elszámolás, valamint az állampolgári jogok terén is. Utóbbi kapcsán például elmondta, a szigetország a kilépés után is el fogja ismerni az Európai Bíróság joghatóságát az uniós állampolgárok esetében, amit a brit kormány korábban elutasított. Mindig is szomorúsággal tölti el a britek távozása, de a jövőbe kell tekinteni, és a lehető legszorosabb baráti és szövetségesi viszonyt kell kialakítani az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, a felek együttműködése ugyanis kulcsfontosságú.
May leszögezte: az előzetes egyezmény teljes körűen biztosítja jogait az Egyesült Királyságban élő mintegy hárommillió uniós állampolgárnak, ahogy a bennmaradó tagállamok valamelyikében élő, nagyjából egymillió britnek is. Azt is közölte, hogy az ír–északír határellenőrzés kérdésére sikerült olyan megoldást találniuk, amely az ország alkotmányos és gazdasági integritásának fenntartása mellett garantálja, hogy nem állítják vissza a „kemény határokat” Észak-Írország és az Ír Köztársaság között. A kormányfő aláhúzta: országa „mély és különleges partnerségre” törekszik az Európai Unióval.
Később Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke arról számolt be, hogy az esetleges átmeneti időszakról szóló tárgyalások mielőbbi megkezdésének jóváhagyására kérte pénteken a „huszonhetek” vezetőit, akik a jövő heti csúcstalálkozójukon hozhatnak erről döntést. Tusk kijelentette, hogy az EU a bizonytalanság mérséklése érdekében kész egyeztetést kezdeni a London által javasolt kétéves átmeneti időszakról, de ennek megvannak a feltételei. Hangsúlyozta: „az országnak ebben az időszakban is teljes körűen be kell tartania az uniós jogot, beleértve az újonnan elfogadott szabályokat, eleget kell tennie a költségvetési kötelezettségvállalásoknak, és alá kell vetnie magát az Európai Bíróság joghatóságának”. Az uniós döntéshozatal ugyanakkor az átmeneti időszakban már huszonhetes körben folytatódna, és abban nem vehetne részt a brit kormány – szögezte le Tusk, miután megbeszélést folytatott Mayjel Brüsszelben. Emellett tárgyalásokat kell kezdeni arról, hogy a szigetország pontosan hogyan tervezi jövőbeli kapcsolatrendszerét az EU-val, Londonnak világossá kell tennie elképzeléseit – mondta, hozzátéve, hogy az unió szoros partnerségre törekszik a kereskedelem, a terrorizmus és a bűnözés elleni harc, a védelem és a külpolitika terén. „A legnehezebb kihívás még előttünk van. Tudjuk, hogy a szakítás nehéz, de még annál is nehezebb a szakítás mellett kiépíteni egy új kapcsolatot” – fogalmazott.
Michel Barnier bizottsági főtárgyaló arról számolt be, a kiválási egyezménynek jövő októberig meg kell lennie ahhoz, hogy időben ratifikálni is lehessen. Az EU–Kanada szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló egyezményen dolgoznak, mivel a britek által támasztott alapfeltételek csak ezt teszik lehetővé. Jelenleg lehetetlen konkrétan kiszámolni az EU-val szemben fennmaradó brit pénzügyi kötelezettségek összegét – vélekedett Barnier, üdvözölve a fejleményeket, ugyanakkor figyelmeztetve, hogy sok még a tennivaló.

Marad a jó kapcsolat
Nagyrészt az Európai Unió elvárásainak megfelelően alakult a brexit-tárgyalások első szakasza – mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Az elemző szerint általában minden pontban kompromisszum született, amit Theresa May brit kormányfő is eredményként tud felmutatni hazájában. A legtöbb elemző arra számít, ugyan Nagy-Britannia valóban kilép az Európai Unióból, de a legfontosabb kérdésekben – a pénzügyi hozzájárulás, az uniós munkavállalók és a nyílt vagy zárt határ témakörében – továbbra is partner marad. Pócza István felhívta a figyelmet, hogy a brexit-tárgyalásokon az unió részéről az Európai Bizottság tagjai vettek részt, ugyanakkor az ő véleményük nem feltétlenül fedi a tagállamok érdekeit. „A bizottság érdeke, hogy ledózerolja a briteket, és így mutassa meg, nem éri meg kilépni az EU-ból (...), ezzel szemben a tagállamok külön-külön szeretnék megőrizni a jó kapcsolatokat” – hangsúlyozta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1441
szavazógép
2017-12-11: Kitekintő - :

Nagyobb autonómiát kér Korzika

A korzikai regionális parlamenti választások első fordulójában legtöbb szavazatot elért, magát nacionalistáknak nevező pártszövetség múlt héten kezdeményezte a tárgyalások megnyitását a francia kormánnyal a nagyobb autonómiáról, de kizárta, hogy elszakadásra törekedne.
2017-12-11: Sport - Tibodi Ferenc:

Leiskoláztatták a Sepsi Futsal csapatát (Teremlabdarúgás)

A megyeszékhelyi Sepsi Futsal nem tudott meglepetést okozni az FK Székelyudvarhelynek, s tizenhárom gólos, azaz 5–18-as arányú óriási zakóba szaladt az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság 14. fordulójának nyitómérkőzésén. Hazai szempontból a roppant sportszerű mérkőzésnek csak egyetlenegy pozitívuma volt, éspedig az, hogy Farkas Attila tanítványai öt gólt szereztek. Emellett a zöld-fehérek végig futottak az eredmény után, s a pénteki meccsen csak a másodhegedűs szerep jutott nekik.