Felülvizsgálja az Európa Tanács keretében működő korrupcióellenes államcsoport (GRECO) a romániai igazságügyi törvények módosításáról szóló tervezeteket – tájékoztat a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet.
Az Európa Tanács közleménye szerint a GRECO múlt heti plenáris ülésén arról is döntés született, hogy a romániai törvénytervezetek mellett felülvizsgálják a lengyel legfelsőbb bíróságról és országos igazságszolgáltatási tanácsról szóló törvényt is. Erre januárban és februárban kerül sor, és a felülvizsgálatról készítendő jelentések szerepelnek majd a testület márciusi plenáris ülésének napirendjén.
Ez az első alkalom, amikor a GRECO él a szabályzatában rögzített, rendkívüli helyzetekben esedékes ad-hoc eljárás lehetőségével.
A közlemény szerint ezt akkor alkalmazzák, amikor egy intézményi reform, törvénykezdeményezés vagy eljárásbeli módosítás kapcsán felmerül a korrupcióellenes szabványok súlyos megsértésének veszélye. A GRECO felkérte romániai és lengyelországi küldöttségének vezetőit, január 15-éig juttassák el a szóban forgó törvénytervezetekkel kapcsolatos információkat. A közlemény rámutat: Romániában az igazságügyet érintő három olyan törvénykezdeményezést iktattak a parlamentben, amelyekkel kapcsolatban több romániai és külföldi szervezet is aggodalmának adott hangot, arra hivatkozva, hogy ezek veszélybe sodorhatják a korrupcióellenes harc hatékonyságát és alááshatják az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.