Több mint nyolcvan, élelmiszerrel foglalkozó vállalkozást – piacoktól boltokig, húsfeldolgozóktól vendéglőkig, cukrászműhelyektől lerakatokig – ellenőrzött tüzetesen a megyei élelmiszer-biztonsági igazgatóság, amely az ünnepek közeledtével fokozza tevékenységét. Az elmúlt időszakban több kihágást tapasztaltak Háromszék-szerte, emiatt bírságoltak, de előfordult az is, hogy bevonták a mulasztáson ért vállalkozás működési engedélyét.
Gyakran előfordult, hogy alapanyagokról, kész termékekről hiányzott a tájékoztató címke, ami a követhetőséget teszi lehetetlenné, illetve kétes a higiénia az élelmiszerek gyártási és tárolási szakaszában is. A szakhivatal ellenőrei 11 esetben közel 18 ezer lejre bírságoltak, 50 kg élelmiszert pedig elkoboztak. Riasztóbb adat, hogy közel 4800 kg, emberi fogyasztásra alkalmatlan terméket is visszavontak a piacról – ezek összértéke 100 ezer lej. Két vendéglő működési engedélyét felfüggesztették, egy harmadikét pedig végérvényesen visszavonták.
Az ünnepek közeledtével jelentősen nő az élelmiszer-fogyasztás, ezért a szakemberek azt javasolják, figyeljünk jobban arra, honnan és mit vásárolunk, illetve csak engedélyezett termelőktől, kereskedőktől szerezzük be a különböző készítményeket. Amennyiben hagyományos vásárokban járunk, vásárolunk, figyeljünk arra, hogy a kiválasztott élelmiszer csomagolása legyen ép, és tájékoztató is szerepeljen rajta, hogy az állati eredetű termékeket működő hűtőben tárolják, és kizárólag onnan értékesítsék.
Ismételten ajánlják, ha családi szükségletre vágunk disznót, mindenképpen vizsgáltassuk be a húst, és várjuk meg annak eredményét. Sikó-Barabási Sándor közleményében hangsúlyozza: amennyiben az állatorvos megállapítja a trichinellózis tényét, tilos a fertőzött hús értékesítése vagy elfogyasztása. Az állam kárpótolja a gazdákat, amennyiben bejegyzett, nyilvántartott egyedről van szó. A trichinavizsgálat kötelező, ha ellenőrizetlen sertéshús kerül forgalomba, az érintettek akár 40 ezer lejre is bírságolhatók – mutat rá a szakhatóság.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.