Romániának kötelessége megvédeni volt uralkodója, I. Mihály király hagyatékát, stabil, méltóságteljes, megbecsült országként biztosítani polgárainak szabadságát és jólétét, olyan jogállamként, ahol senki sem áll a törvények felett – hangoztatta Klaus Iohannis államfő tegnap azon az ünnepélyes megemlékezésen, amelyet a parlamentben a szerdán elhunyt volt uralkodó tiszteletére tartottak.
A köztársasági elnök szerint az ország utolsó királya a román nép emlékezetében igazi államférfiként marad meg, aki 1944-ben szembeszállt a zsarnoksággal, több éven keresztül bátran ellenállt az ország kommunisták általi kisajátításának, száműzetése idején a szabad Románia újjászületésének reményét jelképezte egykori alattvalói számára, a kommunista diktatúra bukása után pedig Románia európai és euroatlanti integrációjának szolgálatába állt.
A megemlékezésen a parlament házelnökei, a miniszterelnök és az ortodox egyház pátriárkája méltatta a volt uralkodó történelmi szerepét. A megemlékezésen a volt király legidősebb lánya, Margit trónörökös hercegnő is felszólalt, akit I. Mihály tavaly a Korona Őrének nevezett ki. Köszönetet mondva az ünnepélyes megemlékezésért, azt ígérte, a királyi ház továbbra is minden tőle telhetőt megtesz Románia fejlődéséért az Európai Unió és a NATO tagállamaként.
A svájci rezidenciáján elhunyt volt uralkodó hamvai szerdán érkeznek Romániába, temetésére szombaton kerül sor.