Medián: ellenszenvesebb lett az ellenzék

2017. december 14., csütörtök, Világfigyelő

Nőtt a szavazó kedv, de az ellenzék nem lett vonzóbb a Medián HVG-ben megjelent felmérése szerint. Az utóbbi hetek szinte érintetlenül hagyták a pártok támogatottságát – az októberi felméréshez viszonyítva november végén csak 1 százalékon belüli eltéréseket mért a Medián.

 

A szavazótáborok „befagyásával” egyidejűleg viszont az összes ellenzéki párt elutasítottsága nőtt szeptember óta, egyedül a Fideszt elutasítók aránya maradt változatlan (42 százalék). Közben az októberben mért 52-ről 56 százalékra nőtt azok aránya, akik állításuk szerint egy közeljövőben rendezendő választáson biztosan elmennének szavazni. Ez az arány néhány százalékponttal meghaladja az előző három választási ciklus azonos időszakában mért értékeket. Teljesen megosztott a lakosság abban a kérdésben, hogy mit tartana jobbnak a választások után: a válaszadók 47 százaléka kormányváltást szeretne, míg 46 százalék jobbnak tartaná az Orbán-kormány maradását. A válaszadók 49 százaléka értékelte jónak a kormány eddigi munkáját, és 43-ról 47 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok. A borúlátók aránya 48 százalékra mérséklődött.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-12-14: Világfigyelő - :

Vita a kötelező kvótáról (Bírálják Donald Tuskot)

Számos képviselő bírálta az Európai Parlament (EP) tegnapi plenáris ülésén, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hatástalannak és rendkívül megosztónak nevezte a kötelező menekültügyi kvótákat egy frissen közzétett dokumentumban.
2017-12-14: Világfigyelő - :

Hamarosan kezdődhet a brexit második szakasza

Tovább lehet lépni az Egyesült Királyság uniós kiválásáról szóló egyeztetések második szakaszára, a távozás főbb feltételeiről ugyanis megfelelő megállapodásra jutottak a felek, de vannak még tisztázásra váró kérdések – szögezte le az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott tegnapi határozatában.