Klaus Iohannis államfő szerint természetellenes lenne az országban élő kisebbségek nélkül ünnepelni az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó gyulafehérvári nemzetgyűlés centenáriumát.
Az elnök tegnap, a romániai nemzeti kisebbségek napján kiadott üzenetében köszöntötte különböző nemzetiségű polgártársait, megemlítve, hogy nemrég hirdette ki azt a parlamentben csaknem egyhangúlag megszavazott törvényt, amely a nemzeti ünnepek sorába emeli december 18-át. „A nagy egyesülés centenáriumának Romániájában a politikának, a civil kezdeményezéseknek, az oktatásnak és a kultúrának meg kell maradnia a tolerancia, a nyitottság, a másság elfogadásának és egymás tiszteletben tartásának jegyében. Természetellenes lenne a centenáriumot a nemzeti kisebbségek nélkül ünnepelni, amelyek jelentősen hozzájárultak a modern Románia fejlődéséhez” – írta Iohannis.
A nemzeti kisebbségek szerepét Mihai Tudose miniszterelnök is ünnepi üzenetben méltatta. „A mai ünnep nemcsak a kisebbségeké, hanem mindannyiunké. A nemzeti kisebbségekhez tartozó románok részesei voltak országunk történelmének, és részei lesznek Románia jövőjének is” – hangoztatta a kormányfő.
Románia 1998-ban kormányhatározattal nyilvánította a nemzeti kisebbségek napjává december 18-át, azt a napot, amelyen 1992-ben az ENSZ közgyűlése elfogadta a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozatát. December 18. nemzeti ünneppé nyilvánításáról a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciójának javaslatára idén ősszel fogadott el törvényt a parlament. A jogszabály szerint az állami és helyi hatóságok logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújthatnak a nemzeti kisebbségek napja alkalmából szervezett kulturális rendezvényekre, és a törvény azt is előírja, hogy az ünnepről a román közszolgálati televízió és rádió is beszámoljon. Arról nem rendelkezik a törvény, hogy a bevezetendő új nemzeti ünnep munkaszüneti nappá válna Romániában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.