A szaúdi nők elnyomott helyzete elleni tiltakozásul nem indult a kedden kezdődött rijádi női rapid- és villámsakk-világbajnokságon a mindkét számban címvédő Anna Muzicsuk.
A 27 éves ukrán sakkozónő a közösségi oldalán úgy fogalmazott, a szaúdi nők helyzetét szabályozó törvények miatt úgy érezné magát az országban, mint egy másodlagos teremtmény. Muzicsuk hangsúlyozta, döntését annak tudatában hozta meg, hogy így nem fogja tudni megvédeni címeit, és a lehetséges pénzdíjaktól is elesik.
„Természetesen nem volt könnyű döntés, hiszen mindkettőben én vagyok a jelenlegi világbajnok” – emelte ki Muzicsuk, hozzátéve: tisztában van vele, hogy elismerések és kritikák egyaránt érhetik, ám ő kitart elhatározása mellett. Húga, a korábbi vb-győztes Marija sem utazott el Rijádba.
A vahhábita királyságban a nőkre számos korlátozás vonatkozik: például csak egy férfi hozzátartozó engedélyével tanulhatnak vagy utazhatnak. Azonban folyamatban van az országban a társadalom és a gazdaság óvatos modernizálása a Vision 2030 nevű átfogó reformprogram részeként, így egy szeptemberi döntés feloldotta például a nőkre vonatkozó vezetési tilalmat. Az asszonyok jövő júniustól ülhetnek hivatalosan is volán mögé. Az év elejétől Rijád, Dzsidda és Dammam stadionjaiba beléphetnek a nők, és bár a férfiaktól elkülönítve, de a helyszínen követhetik majd a sporteseményeket, ez korábban tilos volt számukra.