KerékpározásGyors eljárás várható Froome ügyében

2017. december 29., péntek, Sport

Christian Prudhomme, a francia országúti kerékpáros-körverseny első embere azt reméli, hogy a nemzetközi szövetség (UCI) gyorsan lefolytatja majd az eljárást a címvédő Chris Froome doppingügyében.

A sportvezető egy televíziós interjúban jelezte: semmiképpen sem szeretnék, ha Froome júliusban úgy versenyezne náluk, hogy az ügye még folyamatban van. Prudhomme emlékeztetett Alberto Contador 2011-es Giro d’Italia-diadalára, amelytől egy akkor még folyamatban lévő ügy lezárását követően megfosztották. A 32 éves, négyszeres Tour-győztes Froome-ról nemrégiben derült ki, hogy pozitív volt a tesztje az idei Vuelta a Espanán. A spanyol körversenyen győztes kerekes szeptember 7-én adott mintájában az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol magas szintjét, a megengedett érték kétszeresét mutatták ki. Froome tagadta, hogy bármilyen szabályt megsértett volna, hiszen engedéllyel használja a készítményt, a Vueltán azonban elmondása szerint rosszabbodott az állapota, így csapata, a Sky orvosának javaslatára és engedélyével növelték a megszokott adagját.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2017-12-29: Sport - :

Közel egy év után ismét pályán S. Williams (Tenisz)

Szombaton, az abu-dzabi tenisztornán tér vissza a pályára Serena Williams, aki gyermeke születése miatt január óta nem versenyzett.
2017-12-29: Magazin - :

A székelyföldi kriptovaluta megálmodói

Egy csíkszeredai mérnök-közgazdász és a NASA egyik szakértője áll annak a fejlesztőcsapatnak az élén, amely még 2018 első felében piacra dobná az első kelet-közép-európai kriptovalutát, amelyet koronának hívnának majd – írja a Világgazdaság.hu tudósítására hivatkozva a Transindex.