Gyakorlatilag annyi történt, hogy miután az ötvenhat jelentkező kitöltött egy tesztet, amelyről azt hihette, hogy embertársai iránti érzékenységét, valamint figyelemösszpontosító képességét ellenőrzik, tulajdonképpen kiderült, hogy bemelegítésről van szó, az igazi felmérés ezután következik. Két csoportban folytatódott a tesztelés, egyik csoport egy beszélgetős tévéműsor feliratozott szalaghíreit követte, a másik ugyanazokat egy bemondótól hallotta, majd emlékezetből tesztlapon kellett kiválasztani a megadott hírek közül azokat, amelyek tartalmilag a legközelebb álltak az olvasott, illetve hallott hírekhez.

Amíg a Sapientia egyetem Kutatási Programok Intézete kiértékeli a válaszokat, rávilágít a közöttük lévő összefüggésekre, és az eredményről a közvéleményt is tájékoztatja, addig is érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban mit hallunk, illetve olvasunk, és mit értünk a tévéhírekből. Említett teszt lehetséges válaszai éppen azt emelték ki, hogy milyen felületes a hírértésünk, a kapott információt milyen sokféleképpen tároljuk emlékezetünkben. Ha egy adott ágazatban jövő év elejétől drágítanak, máris készpénznek vesszük, hogy holnaptól az adott termék többe kerül, ha azt halljuk, hogy jövő hónapban megkezdik a városi uszoda építését, holnaputántól úszni akarunk a nem létező létesítményben. És ami súlyos ebben a félrenézésben/félrehallásban, hogy a hír terjed, mint a mese, szájról szájra, és közben nem csak köntöst, de tartalmat is változtat.