Apasági per Julio Iglesias ellen

2017. december 29., péntek, Magazin

A valenciai bíróság döntése értelmében apasági per indulhat Julio Iglesias világhírű spanyol énekes ellen egy 41 éves valenciai férfi keresete alapján.

„Huszonhét évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amelyet a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok, valamint azt, hogy anyám mindig az igazat mondta” – nyilatkozta újságíróknak Javier Sánchez Santos, amikor a bírósághoz fordult az ügyben. A kereset alapja egy DNS-vizsgálat, amelyet az Egyesült Államokban végeztek el. Magánnyomozó közreműködésével szereztek hozzá mintát a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől, állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában kutattak használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után.
A feltételezett apaság történetét jól ismeri a spanyol közvélemény: a kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos a sajtóban jelentette be, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja. 1975-ben ismerkedett meg az énekessel, és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyukból a következő évben fiú született. Az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, sikertelenül.
Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte. Két házasságából nyolc gyereke született.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-12-29: Magazin - :

Meghosszabbították a Titanic-kiállítást

A vártnál nagyobb érdeklődés miatt az eredetileg kihirdetett december 31-ei időpont helyett 2018. január 14-éig lesz látogatható a budapesti Titanic-kiállítás – közölték a szervezők. A tárlatot a július 20-ai megnyitó óta több mint 200 ezren tekintették meg.
2017-12-29: Nyílttér - :

Az utca hangja

S. E., Sepsiszentgyörgy. A pénztelenség? A tunyaság? Az elmebaj vezényelte a szenteste barbárát, aki megcsonkította a tömbházunk előtti fenyőfát?! Lehet, neki sem esett volna jól, ha az orrát, fülét, kezét vágták volna le... Elfelejtette vagy talán nem is ismerte Benedek Elek csodálatos sorait: „Ne bántsd a fát, hisz ő is érez, / Szép gyöngén nyúlj a leveléhez. / Ágát ne törd, lombját ne tépjed, / Hadd annak, ami, épnek, szépnek. / Szeresd a fát!”