2018-ban kilencvenedik életévét töltötte volna Domokos Géza, a Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatója, így a róla elnevezett egyesület részére az idei esztendő értelemszerűen Domokos Géza Éve. Jövőben a Kriterion Könyvkiadó ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, így a Domokos Géza Egyesület a Kriterion Évének tekinti 2019-et – tudatja az egyesület közleménye, amely tavalyi tevékenységéről és idei, sőt, jövő évi terveiről is beszámol.
2017 szeptemberében az egyesület Sepsiszentgyörgyön szervezte meg az Egy értékrendszer életképessége a 21. században – Domokos Géza és a Kriterion Könyvkiadó értékrendje című kerekasztal-beszélgetést, amelyet 2018-ban tető alá hoz Bukarestben is. Hasonló címmel előadást és vetítést szervez továbbá Amszterdamban, valamint Athénban. Tavasszal időszerű témakörökkel folytatja éves munkálatait a harmadik kiadását megért és az egyesület keretében működő, Dioméd elnevezésű szakmai műhely (think-tank). Újdonságként Gáspár Antónia Kamilla egyesületi munkatárs természetközpontú multimédiás előadás-sorozattal keres föl tömb- és szórványbeli óvodásokat, kisdiákokat jövő tavasszal és ősszel. Szintén ősszel kerül sor a Domokos Géza- és Domokos Géza Egyesület-díjak gálájának harmadik kiadására, amelynek keretében többek között elismerésben részesül emberléptékű diplomáciai szolgálatáért (1988–1993) a nemrég elhunyt Coen Stork volt bukaresti holland nagykövet. Az előző évek hagyományához híven elismerésben részesülnek a magyar–román, illetve román–magyar közeledést, párbeszédet kezdeményező és főként folytató projektek is.
2019-ben a Kriterion Könyvkiadó létrehozásának 50. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból a Domokos Géza Egyesület saját és társszervezésben tető alá hozott rendezvényekkel kívánja reflektorfénybe állítani a a rangos művelődési intézmény gazdag és feledésre nem érdemesült szellemi örökségét. Folytatja az Egy értékrend életképessége a 21. században című kerekasztal-beszélgetéseket és vetítéses előadásokat erdélyi városokban, de a határokon túl is. Az egyesület önálló tervei között szerepel Bartha Katalin Ágnes kolozsvári irodalomtörténész A Kriterion Könyvkiadó (1970–1989) interjúkban. Egy kutatás keretei című könyvének, valamint Domokos Géza Igevár. Kriterion-történet tizenhat helyzetképben elmondva című kötetének (Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2000) lefordítása és publikálása holland nyelven.
A könyvkiadó 45. évfordulója alkalmából egyesületünk felterjesztésére a Román Kulturális Érdemrend lovagi keresztjét kapta Klaus Iohannis államfőtől 2015 novemberében – emlékeztet a Domokos Géza Egyesület, amelynek elnöke, Domokos Péter azt nyilatkozta: „Bizakodva építjük tovább névadónk szellemi hagyatékát, és kritikus empátiával viszonyulunk a világ történéseihez.”