De vajon mit szeretnének a felnőttek, ha most, majd harmincéves demokrácia után kellene jövőt kovácsolniuk maguknak? Lássunk néhány lehetőséget (ad absurdum, mert a többségnek ez a hajó elment, és az sem biztos, hogy gyerekeik élhetnek ezekkel a lehetőségekkel). Kezdjük legfelülről.
Államfő, az nem lennék – igaz, nem is lehetnék, mert egyszer volt olyan vásár Bukarestben, amikor kisebbségi nemzet tagja lett az állam elnöke.
A következő szint a parlament. Ott nem rossz. Fizetés rendben, benzinpénz, lakáspénz, biztos nyugdíj, mert ezekről maguk szavaznak a honatyák. Ha ügyes vagy, mindez mehet a takarékszámlára, mert „aki tudja, hol ess be”, az szert tehet még némi pluszjövedelemre. (Nyilván, nem ítélhetünk egységesen, a parlamentben vannak olyanok is, akik tényleg dolgoznak.) És ha minden terv megvalósul, igazi családi hangulat uralkodhat a parlamentben, a rokonságot lehet ide-oda alkalmazni, s még az is megtörténhet, hogy kétszázezer euróig hivatalos lesz a pénzek lenyúlása.
Pénzügyi ellenőr – ez sem rossz. Főként most, hogy a büntetések tizenöt százalékát a jegyzőkönyvet készítő hivatalnok kapja. Szegény vállalkozók…
Innen jön az ötlet: miért nem kap részesedést mindenki, aki büntetést szab ki?! Például az, aki a gazdit megbírságolja, mert kedvence a fűre tette tiszteletét, és nem volt zacskója, amelybe összegyűjtse a kutyagumit.
Orvos, tanügyis? Ez már nem vonzó. Vége annak a megbecsülésnek, amelynek egykor az értelmiségiek örvendtek. Esetleg, ha ők is büntethetnének, s pénzt vinnének az államkasszába.
Visszatérve a gondolathoz, hogy minden büntetésből részesedjen a kirovó: kivételre (mint mindenhol ebben az országban) itt is szükség lenne.
Mert azért furcsa lenne, ha a bíró kiróna tíz év letöltendő börtönt egy bűnözőre, s ebből másfél évet ő maga ülne le…