Újabb három játékossal bővült a Sepsi OSK kerete, a háromszéki labdarúgóklub három évre szóló szerződést kötött Yasin Hameddel, emellett az FC Botoşani csapatától érkezik a nigériai Benjamin Kuku, és a szezon végéig megszerezték a portugál Filipe Oliveira játékjogát is.
A 18 éves Yasin Hamed, nagyszalontai születésű román-szudáni középpályás a Kolozsvári CFR-től érkezett, de korábban a román élvonalban magára öltötte a Pandurii Târgu Jiu és a Marosvásárhelyi ASA mezét is.
A piros-fehérek csapatmenedzsere, Bokor János elmondta, az FC Botoşani-tól átigazol a nigériai csatár, Benjamin Kuku. A 22 éves afrikai labdarúgó a mostani szezonban hat bajnoki mérkőzésen lépett pályára, de nem tudott gólt szerezni és gólpasszt sem adott. Az elmúlt idényben minden sorozatot figyelembe véve 38 meccset játszott az FC Botoşani és a Marosvásárhelyi ASA színeiben, ezeken öt gólja és három gólpassza volt. A Costel Enache által irányított moldvaiak Benjamin Kuku mellett még további öt csatárt foglalkoztatnak Bojan Golubović, Cătălin Golofca, Fülöp Loránd, Mircea Axente és Esteban Ciaccheri személyében, így logikus lépésnek bizonyult a nigériai kölcsönadása.
A kiesés elkerüléséért küzdő Sepsi OSK tapasztalt középpályással erősítette sorait a 33 éves portugál Filipe Oliveira személyében. A játékos 2011 nyarán igazolt kölcsönbe a Videoton FC-hez az olasz Parma csapatától, majd egy évvel később végleg Székesfehérvárra tette át székhelyét. Oliveira 192 tétmeccsen játszott a Vidiben, és 29 gólt szerzett. A csapattal egy bajnoki aranyérmet és három ezüstérmet, valamint Szuperkupa- és Ligakupa-elsőséget is ünnepelhetett. Bokor János szerint a portugál játékos védelemben és támadásban is az együttes segítségére lesz, hiszen intelligens futballista, aki a gólszerzésből is kiveszi a részét. Oliveira a Braga és a Chelsea korosztályos csapataiban tanulta a labdarúgás alapjait, majd játszott a portugál Maritímo, a Leixoes együttesében, tagja volt a 2005-ben angol bajnokságot nyerő Chelsea csapatának, később megfordult a Parma és a Torino alakulatában is, legutóbb pedig a ciprusi Anórthoszi Ammohósztu mezében kergette a labdát.
A Sepsi OSK január 12–26. között a törökországi Antalyában edzőtáborozik, ahol az előzetes tervek szerint öt felkészülési mérkőzést is játszanak: 14-én az albán FK Partizani Tirana, 20-án az ukrán PFK Olekszandrija és 22-én a kazak Kajszar Kizilorda FK csapatával, illetve még két lehetséges ellenféllel tárgyalnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.