A sepsiszentgyörgyi Sport-All síszakosztálya szervezi a Hargita Megyei Alpesi Síbajnokság első fordulóját pénteken 9.30 órától a SkiGyimes sípályán.
A versenyt a tervek szerint Sugásfürdőn szerették volna megrendezni, de a kedvezőtlen időjárás miatt kénytelenek voltak megváltoztatni a helyszínt. Gyimesben is kérdéses volt a megmérettetés lebonyolítása, de a napokban annyira lehűlt a levegő, hogy beindították a hóágyukat, így a pálya tökéletes egy országos szintű verseny lebonyolítására. Hétvégén az ország legjobb utánpótlás-versenyzői lesznek jelen Gyimesben, nyolc sportklub és sportiskola jelezte, részt vesznek a viadalon. A nagyobb korosztályokban mind leigazolt versenyzők állnak rajthoz.
A Bocz Attila irányította Sport-All Ski Team csapata Brassóban és Gyimesben tartotta az utóbbi időben a felkészülést, viszont a nyáron két hétig Ausztriában edzőtáboroztak, a folytatásban pedig hazai környezetben a fizikai erősítésre fektették a hangsúlyt. Hosszabb ideig Brassó-Pojána adott otthont az edzéseiknek, majd miután a turisták ellepték a közkedvelt helyszínt, Gyimesbe tették át székhelyüket, ahol a Csíkszeredai Sportklub sízőivel közösen folytatták a felkészülést.
A szentgyörgyi csapat ebben a szezonban már a Román Síszövetség tagja, így részt vesznek a hivatalos országos versenyeken is. A Ski Team egyik versenyzője, a maroshévízi Hámos Roxana a magyar B-válogatott tagja, így edzéseinek nagy részét Ausztriában végzi. Bocz Attila elmondása szerint Roxana nagyon rövid idő alatt lépett a C-válogatottból eggyel feljebb, még egy lépcsőfok, és akár a legjobbakkal készülhet. Roxana a válogatott mellett a háromszéki csapatot sem hanyagolja el, hiszen színeiben versenyez az országos bajnokságban. A maroshévízi lány mellett további tehetséges sízőket tudhat soraiban a szentgyörgyi klub, az együttes tagja a 16 éves bodzafordulói Denisa Boricean, a sepsiszentgyörgyi Barta-Martina Máté, Finta Szilárd, Bíró Maja és Florea Csanád.
A Ski Team trénere szerint egy igazán intenzív felkészülési időszakot tudhatnak maguk mögött, ebben az idényben pedig szeretnének néhány versenyen dobogós helyen végezni a Hargita Megyei Alpesisí-bajnokságban, illetve a Román Síszövetség által szervezett pontvadászatban egyaránt, valamint a szentgyörgyi klub sízői összesítettben a legjobb tíz között zárnának a különböző korosztályokban. (miska)