Száz kiló petárdát koboztak el

2018. január 11., csütörtök, Közélet

A Kovászna megyei rendőr-főkapitányság munkatársai mintegy 100 kg törvénytelenül birtokolt, forgalmazott vagy használt pirotechnikai eszközt foglaltak le az elmúlt időszakban. Az ellenőrzéseket már novemberben megkezdték, és szilveszter elmúltával még néhány napig folytatták.


A megyei rendőrség fegyverekkel, robbanóeszközökkel és veszélyes anyagokkal foglalkozó osztálya több esetben a gazdasági rendőrség, közrendészet és községi őrsök munkatársainak támogatásával 175 tematikus ellenőrzést tartott piacokon és kereskedelmi egységeknél. Az akció mérlege szerint 11 bűncselekményt fedtek fel, ezekben 14 bűnrészest azonosítottak, esetükben bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak. Továbbá 22 szabálysértésért mintegy 22 ezer lej összértékben róttak ki bírságot. A téli ünnepek előtti időszakban a rendőrök 80 tájékoztatót tartottak a megye különböző iskoláiban. Felhívták a figyelmet a tűzszerészeti eszközök használatának szabályaira. Ezek megszegése bűncselekménynek minősül, és három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel sújtható. Magánszemélyek 16 éves kor felett csupán az 1-es csoportba tartozó, F1-gyel jelölt pirotechnikai eszközöket birtokolhatnak egész évben. Ebbe a csoportba a csillagszórók, csillogó konfettiszórók, villogó szemcsék tartoznak. A rendőrség jelzi, hogy az elmúlt idényben egyetlen tűzszerészeti eszköz által okozott sérülést sem jegyeztek. (sz.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2018-01-11: Közélet - Szekeres Attila:

Gyűjtenek a főfogyasztóvédő orrára

Jeleztük lapunkban, hogy a székely ízek elleni kirohanásával hírhedté vált háromszéki főfogyasztóvédő, Gheorghe-Mircea Diacon, akinek korábban a rendőrség kötelékeiből kellett távoznia magatartása miatt, majd a polgárőrség bontotta fel munkaszerződését, ittasan kocsmai dulakodásba keveredett, s eltörött az orrcsontja. A „sértett” pert indított és nyert, s az „elkövetőt” többek között 1000 euró fájdalomdíj megfizetésére és a perköltségek, valamint a kényszer-végrehajtási illeték megtérítésére kötelezték. A Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezete gyűjtést szervez Leheta Lóránt Zsolt elítélt költségeinek enyhítésére.
2018-01-11: Jegyzet - Fekete Réka:

Jogi nyavalyák (Kármentő)

Már szinte elcsépeltté vált, hogy egyes jogaink tekintetében megállapítjuk: járni jár, de nem jut. Pedig legtöbb esetben olyasmit teszünk szóvá, aminek jogosságához kétség nem fér. Vegyük például az adófizető polgár esetét. Dolgozik becsületesen, fizeti az adót, de még vezetékes víz sem jut neki minden településen, és ha az érintett önkormányzat nekikezd a munkálatoknak, millió bürokratikus akadályba ütközik, vagy a közbeszerzésen olyan vállalkozó nyer, akinek sem a határidő, sem a minőség nem fontos. Ugyanez a helyzet az utakkal, utcákkal, alig adják át a létesítményt, az első fagy után szétreped a burkolat, a rövid életű felújítás több veszteséget hoz, mint hasznot, az adófizető pedig nyeli a békát, mert megint átverték.