Fekete Réka
Már szinte elcsépeltté vált, hogy egyes jogaink tekintetében megállapítjuk: járni jár, de nem jut. Pedig legtöbb esetben olyasmit teszünk szóvá, aminek jogosságához kétség nem fér. Vegyük például az adófizető polgár esetét. Dolgozik becsületesen, fizeti az adót, de még vezetékes víz sem jut neki minden településen, és ha az érintett önkormányzat nekikezd a munkálatoknak, millió bürokratikus akadályba ütközik, vagy a közbeszerzésen olyan vállalkozó nyer, akinek sem a határidő, sem a minőség nem fontos. Ugyanez a helyzet az utakkal, utcákkal, alig adják át a létesítményt, az első fagy után szétreped a burkolat, a rövid életű felújítás több veszteséget hoz, mint hasznot, az adófizető pedig nyeli a békát, mert megint átverték.
Másik kategória az egészségbiztosítással rendelkező polgár, aki azt hiszi, ha rendesen fizeti az egészségbiztosítási járulékot, megkapja azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a törvény előír. Ugyan nem közlik vele, hogy pontosan milyen szolgáltatásokra jogosult, de előbb-utóbb kiderül, ez a történet nem róla, a lehetséges beteg emberről szól, még csak nem is a hivatását teljesíteni kívánó orvosról, hisz a bürokrácia mindkettőjüknek keresztbe tesz.
Természetes körülmények között a jogállamban mindenki tudja, milyen jogai és kötelességei vannak, és ezt nemcsak a polgárnak, hanem a törvényhozónak is be kell tartania, de esetünkben messze állunk ettől. Megszületik egy új törvény, hatályba lépéséről határozatot hoznak, majd újabb határozattal kell elfogadni a jogszabály alkalmazási módszertanát, amire ellenben gyakran hónapokig várni kell. És még az sem számít, ha közben emiatt óriási összegek vesznek el, mert a pénz ugyan megvan adott munkálatokra, szolgáltatásokra, de amíg a szabályzó meg nem születik, nem kap zöld utat az ügy. Erre több példát is felsorolhatnánk, de vegyünk csak néhányat.
A személyi jövedelemadó miatti költségvetés-kiesést ugyan pótolja a kormány, de bünteti azokat az önkormányzatokat, amelyeknek többlet szerepelt 2016-ban a számláján, és az illető összeg felét visszatartja a költségvetés-kiegyensúlyozásnál. Tehát: visszamenőleg büntet. Ha az érintett önkormányzatok tudták volna, hogy az uniós pályázatok reményében a banki kölcsönből vagy saját forrásból önrészként félretett összegek tartalékolása miatt idén kevesebbet kapnak, minden bizonnyal másként rendezik dolgaikat. Ha 2014 júliusában Kovászna megye önkormányzata tudta volna, hogy tavaly módosítják az ingyenes tízóraira vonatkozó előírásokat, de azok gyakorlati útmutatóit még 2018 januárig sem teszik közzé, akkor az ellátás folytonossága érdekében minden bizonnyal nem négy évre, hanem ötre kötik a korábbi szerződést, vagy két rövidebb távú megállapodást írnak alá az óvodásoknak és iskolásoknak járó tej, kifli, zöldség és gyümölcs beszerzésére. De mert nem így történt, ebben a tanévben a háromszéki gyermekek még egyetlen falatot sem kaptak a kormánytízóraiból. Ugyanez a helyzet a próbaként bevezetett melegebéd-program esetében: az ország ötven települése kapott pénzt ilyen tételre, köztük a bölöni önkormányzat is, de az összeg tavalyra kiutalt része már elúszott, a többi alkalmazási módszertan hiánya miatt még a számlán van.
Az ilyen és ehhez hasonló jogi gubancok megkeserítik a polgárok életét, de az intézmények, önkormányzatok ügyintézését sem teszik könnyebbé, gördülékenyebbé. Így ne csodálkozzunk, ha az is megtorpan, aki valóban tenni akar egy jó ügyért. Akkor hát miként lehetne kimozdítani a közömbösségből azokat, akiknek minden mindegy?
