Folytassák az influenza elleni oltáskampányt január folyamán is, tekintve hogy később kezdődött a betegséghullám, mint tavaly – kérte fel a családorvosokat Florian Bodog egészségügyi miniszter. A szaktárca a megyei közegészségügyi igazgatóságoktól pedig azt kérte, hogy fokozzák a beoltások ütemét, főként a megbetegedésre hajlamosabb személyek esetében.
Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke azt nyilatkozta: fontos, hogy januárban is folytatódjon a beoltás, ugyanis az influenzás megbetegedések akár tavasszal is jelentkezhetnek.
2018. január 8-a és 14-e között 80 influenzás esetet jegyeztek, míg tavaly ugyanebben az időszakban 306-ot. Hétfőn Botoşani megyében egy influenzával diagnosztizált 40 éves nő hunyt el. A megyei közegészségügyi igazgatóság járványtani szakembere kedden közölte, hogy korábban is voltak egészségügyi problémái, nem kapott influenza elleni oltást, és túl későn jelentkezett panaszaival az orvosnál.
Az egészségügyi minisztérium képviselői szerint a megbetegedés elkerülésére a legbiztonságosabb módszer az influenza elleni oltás, és a veszélyeztetett csoportoknak azt ajánlják, hogy adassák be maguknak az ingyenes védőoltást. Florian Bodog szerint január 18-áig 700 ezer személyt oltottak be, ami azt jelenti, hogy még 300 ezer dózis állt a családorvosok rendelkezésére. Idén egymillió adag influenza elleni oltóanyagot rendelt a minisztérium, kétszer annyit, mint tavaly. (Agerpres)