Dragnea is elhatárolódott

2018. január 25., csütörtök, Belföld

Nyilvánosan elhatárolódott a maga és pártja nevében Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke kedden Mihai Tudose volt miniszterelnök magyarokat fenyegető korábbi nyilatkozatától.


Dragnea az RMDSZ képviselőivel folytatott egyeztetés után a parlamenti folyosón várakozó újságírók előtt azzal magyarázta eddigi hallgatását, hogy Tudose nyilatkozatának elhangzásakor nem akarta a SZDP-n belüli akkori feszültséget befolyásolni. „Most nyilvánosan is elmondom, amit még aznap jeleztem telefonon Kelemen Hunornak, illetve amit a pártunknak a végrehajtó bizottság ülésén, a megyei szervezeteinknek és az RMDSZ-es kollégáknak is elmondtam: én is és a SZDP is habozás nélkül elhatárolódunk azoktól a kijelentésektől” – fogalmazott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 780
szavazógép
2018-01-25: Belföld - :

Iohannis a tüntetőket méltatta (A fejedelemségek egyesülése )

A békés és demokratikus tüntetések a mai Románia szebbik arcát mutatják, egy olyan társadalomét, amely nem adta fel a modern román állam alapítói által vallott értékeket – hangoztatta tegnap Klaus Iohannis államfő a román fejedelemségek (Moldva és Havasalföld) egyesülésének ünnepén.
2018-01-25: Belföld - :

Az autonómia ellen tüntettek

Az erdélyi magyar pártok január elején elfogadott közös autonómianyilatkozata és az ehhez nyújtott állítólagos anyaországi támogatás ellen tüntetett az Új Jobboldal nevű szélsőséges szervezet kedden a bukaresti magyar nagykövetség épülete előtt.