Mózes László
Hangosan dübörgött tegnap a szavazógépezet a parlamentben. A harmadik Dragnea-kabinet miniszterjelöltjei délelőtt zsinórban kapták meg átmenő osztályzataikat a szakbizottságokban.
Senkit nem buktattak meg, a meghallgatás valójában előrevetítette a délutáni bizalmi szavazás végeredményét. Dél körül a liberálisok reménykedve tárgyalni hívták az RMDSZ küldöttségét, Kelemen Hunorék meghallgatták őket, majd a szövetség elnöke leszögezte: új barátságok lehetőségéről nem az utolsó pillanatban, hanem hónapokkal előtte kellene egyeztetni. Az RMDSZ ad még egy esélyt az új kormánynak, a szociálliberális koalíciónak többsége van, az ellenzéknek pedig nincs életképes javaslata, mondta később Kelemen. Ha a hét végén még úgy fogalmazott, mintha két sör között írták volna a kormányprogramot, tegnap már azt mondta, két alkalommal megszavazták a dokumentumot, nincs okuk felülbírálni korábbi döntésüket. Következetesség, színházi kellékekkel.
Ám az indulatok a délutáni parlamenti ülésen szabadultak el. Miután Viorica Dăncilă kormányfőjelölt és Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök beruházásokról, építendő regionális kórházakról, 350 kilométernyi autópályáról, növekvő bérekről mondott szép szavakat, támadásba lendült az ellenzék. A liberálisok ostorozták a szociáldemokrata vezetőt: Raluca Turcan azt kérte a honatyáktól, ne hagyják, hogy Dragnea tudathasadása teljesen tönkretegye Romániát. Kiegyensúlyozottabban, ám határozottan bírált Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke, figyelmeztetve, Dăncilă feladata az igazságügyi törvények módosítása, s a bizalmi szavazás az utolsó lehetőség annak megakadályozására, hogy Románia újra diktatúrává váljon. Kelemen Hunor problémákat sorolt: növekvő romániai szegénység több mint hétmillió érintettel, autópályák hiánya, de főképp az a baj, hogy nincs politikai vízió. Varujan Vosganian egykori matematikusként azt számolgatta, bírálói hányszor emlegették Dragnea nevét, s lejegyezte, az kereken hetvenötször hangzott el. Traian Băsescu volt államfő szerint a meglebegtetett beruházások megvalósíthatatlanok, eközben az ország kormánya Európa legnépesebb kabinetje, két-három értékes emberrel, néhányan pedig gerincproblémával küszködnek. A Vasilica Viorica Dragnea-kabinet színvonala siralmas, reméli, rövid élettartamú lesz, tette hozzá Băsescu. Viszontválaszában Viorica Dăncilă békítően kifejtette, bízik az együttműködésben, amelyet az Európai Parlamentben is tapasztalhatott. Függöny le, következett a fehér és fekete golyócskás, rendkívül innovatív titkos szavazás.
A látott parlamenti képsorok újólag elszomorítóak és nevetségesek. Viorica Dăncilă az avatottság látszatát keltve szólt brüsszeli tapasztalatairól, mintha titkon egy hazai Angela Merkel lenne. S bár nagy lendülettel szavaztak bizalmat neki és kormányának, személyében nem az első, karakteres, politikai vízióval rendelkező miniszterelnöknő köszönthető, hanem a pártelnökének örök hűséget fogadott szociáldemokrata nőszervezeti vezető. Újra van kormányunk, hűséges bábkormányunk.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.