Árvizeket okoz a globális felmelegedés

2018. január 31., szerda, Magazin

Jelentősen nő az árvizek kockázata Európában a következő években a globális felmelegedés miatt, még akkor is, ha sikerül 1,5 Celsius-fokra korlátozni a hőmérséklet emelkedését az iparosodás előtti időkhöz képest – olvasható a Climate tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.


A szerzők három forgatókönyv alapján elemezték az árvízi kockázatot: 1,5, 2 és 3 Celsius-fokos hőmérséklet-növekedés esetén, és arra a megállapításra jutottak, hogy Közép- és Nyugat-Európában nő meg leginkább az árvízi kockázat mindhárom esetben, és minél nagyobb a hőmérséklet-növekedés, annál nagyobb lesz a kockázat. Másfél Celsius-fokos hőmérsékletnövekedés esetén 113 százalékkal nő az árvízi kockázat, 3 Celsius-fokos növekedés esetében 145 százalékkal. Előző esetben a térségben élő lakosok 86 százalékát, mintegy 650 ezer embert érinthet a természeti csapás, amely mintegy 15 milliárd euró kárt okozhat évente. Utóbbi esetben mintegy 780 ezer embert sújthatnak az áradások, és a kár elérheti a 17 milliárd eurót évente.
A 2015 decemberében Párizsban tartott klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el annak biztosítására, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azon szándékukat, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius-fok alatt tartsák. Még ha a globális felmelegedést sikerül is ezen korlátokon belül tartani, a regionális hőmérsékleti változások és ezáltal a klímaváltozás hatásai jelentősen eltérhetnek a globális átlagtól. A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy az árvízi kockázat jelentős növekedését el lehet kerülni azzal, ha a globális felmelegedés az alacsonyabb hőmérsékleti növekedésen belül korlátozódik – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő honlapon.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-01-31: Magazin - :

Előrébb vitték a Végítélet Óráját

Előrébb állította a végítélet képzeletbeli óráját tudósok egy nemzetközi csoportja, a mutató azóta nem állt ennyire közel – mindössze két percre – éjféltől, hogy a hidegháború a tetőfokára hágott. A szakértők a politikusoknak a nukleáris háború veszélyére adott elégtelen válaszával indokolták a lépést washingtoni bejelentésükben.
2018-01-31: Faluvilág - Demeter Virág Katalin:

Falvak ivóvízhálózatát bővítenék (Pályázik a regionális szolgáltató )

Uniós támogatás lehívása révén kívánja fejleszteni a háromszéki falvak ivóvíz- és szennyvízhálózatát a Közüzemek Rt., a következő években megvalósítandó munkálatok kivitelezésére pályáznak. A szükséges előkészületeket már ez év elején megteszik, s amennyiben terveikhez megkapják a kellő finanszírozást, vízhálózati munkálatokra több mint 31 millió, a csatornarendszer korszerűsítésére pedig további 19 millió eurót fordíthatnak a 2020–2023-as időszakban.