Szerdától, január 31-től március 14-ig (postabélyegző dátuma) lehet pályázni a magyar állam által a magyarul tanuló gyermekeknek biztosított nevelési-oktatási, illetve – egyetemistáknak – hallgatói támogatásra. Előbbi összege 22 400, utóbbié 2800 forintnak megfelelő lej.
A támogatás a folyó tanévre igényelhető: nevelési-oktatási, illetve tankönyv- és taneszköz-vásárlási céllal óvodáskortól a középiskolák végzős évfolyamáig. Minden esetben igazolni kell – a tanintézmény által kiadott papírral, amelyen az igazolatlan hiányzások számát is fel kell tüntetni –, hogy a diák magyarul tanul, ezen kívül a gyermek (vagy gyermekek) születési bizonyítványának másolatát, nagyobbaknak a személyi igazolványuk másolatát is, az igénylő szülő személyi igazolványának másolatát, és esetenként – ha a szülő vagy gyám családneve nem azonos a gyermekével – az ezt indokló irat (például válási határozat) másolatát. Egy űrlapot is ki kell tölteni, ezt az oktatási intézményektől kapják meg a családok, de az internetről is letölthető.
A pályázatot lebonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. február 10-ig még az előző tanévben odaítélt támogatásokat is kifizeti azoknak, akik különböző okokból még nem vették fel az e célra szolgáló bankkártyájukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.