Annak ellenére, hogy a megyei tanfelügyelőség és az önkormányzatok is ragaszkodnak a meglévő óvodák és iskolák megmaradásához, ott, ahol nincs gyermek, nem lehet megmenteni a tanodát – tájékoztatott Kiss Imre megyei főtanfelügyelő a jövő tanévre vonatkozó, napokban elfogadott beiskolázási terv ismertetőjén. Az elmúlt időszakban évente zártak be egy falusi kis iskolát, óvodát, jövőre a sepsimagyarósi elemi iskola az áldozat.
A hetvenhét pénzügyi központ igazgatóival egyeztetett beiskolázási terv szerint szeptembertől a jelenlegi 311 egység helyett 309-ben tanítanak, mert a csernátoni 3-as óvodát felújítási munkálatok miatt átmenetileg bezárják és a gyermekeket egy másik óvodába viszik.
Sepsimagyaróson gyermekhiány miatt megszűnik az iskola. 1699 csoportot, illetve osztályt terveznek 34 064 gyermekkel, ami jóval több, mint ahány óvodásra, iskolásra lehet számítani, de kötelező csoportonként, osztályonként a maximális létszámmal számolni – közölte a főtanfelügyelő. Tizenegy bölcsődei csoportnak adnak helyet az óvodákban – ez eggyel több a jelenleginél –, amelyeket az érintett önkormányzatok működtetnek, hat és fél ezer óvodásra számítanak, közel tizenegyezer elemistának és több mint nyolcezer V–VIII. osztályosnak biztosítanak helyet. Elméleti és szakközépiskolában hatvankilenc osztályt terveznek, a szakiskolában huszonegy és felet, a duális képzésben négy és fél osztályt hagytak jóvá. Esti oktatásban egy IX. osztály indul Kézdivásárhelyen, a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában két speciális szakosztályban képeznek varrónőket és asztalosokat, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolában pedig egy osztály működne a második esély program elemi szintjén.
Szélmalomharc a túlélésért
Az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolához tartozó sepsimagyarósi iskola ügyében azt követően született meg a döntés, hogy a jelenleg hét diákkal működő egyetlen összevont osztályban ősztől csak öten maradnak, ilyen körülmények között lehetetlen fenntartani – mondta Kiss Imre. A főtanfelügyelő szerint minden iskolabezárásnak negatív hatása van az adott település jövőjére nézve, ezért amíg lehet, minden faluban megtartják az óvodákat, elemi iskolákat, de ahol nincs gyermek, természetes úton szűnik meg az oktatási egység. Erről az érintett pénzügyi központ igazgatója és az önkormányzat közösen dönt, a tanfelügyelőség pedig rábólint, mást nem tehet – mondotta.
Szabó Margit, az uzoni iskola igazgatója lapunk érdeklődésére ismertette a pénzügyi központ helyzetét. Lisznyópatakon már nagyon rég, Uzonfüzesen pedig az elmúlt hét év alatt zárt be az óvoda és az iskola is, Lisznyóban és Szentivánlaborfalván még menthető a helyzet, Bikfalván is megmaradhat az egyetlen összevont osztály, de Sepsimagyaróson, ahol két éve szűnt meg az óvoda, az iskola sem tartható fenn továbbra. A jelenleg beiratkozott hét gyermek többnyire rendezetlen családból származik, sok a hiányzás, jövőre öten maradnak, ennyi diákkal nem működhet az intézmény – mondta az igazgató. Az elemiben tizenkettő a megengedett legalacsonyabb diáklétszám, évek óta különleges engedéllyel mentik meg a magyarosi alegységet, de a fejkvóta alapú finanszírozás teljesen ellehetetleníti az ilyen kis iskolákat – közölte Szabó Margit. A községközponti iskola jelenleg nyolc tanulóval működő román tagozatos egyetlen összevont V–VIII. osztályának a helyzete is bizonytalan, mert jövőre csak négyen maradnak. Az igazgató leszögezte: „Szívügyünk, hogy minden iskolánk, óvodánk és minden osztályunk megmaradjon, de tehetetlenek vagyunk, állandó szélmalomharcot vívunk a túlélésért.”