Sikerült lényegesen csökkenteni a riasztások válaszidejét, bár tavaly több sürgÅ‘sségi esethez hÃvták a megyei készenléti felügyelÅ‘ség szakembereit, mint egy évvel korábban – derült ki az intézmény 2017-es évi tevékenységi értékelÅ‘jén. Jelenleg négy háromszéki településen működnek egységeik, ám arra törekszenek, hogy a megye egészét lefödjék szolgáltatásaikkal, Ãgy az idei prioritások közé tartozik, hogy ErdÅ‘vidéken, illetve Orbaiszéken is létrehozzák kirendeltségeiket.
Naponta átlagosan 15, egész évben pedig 5631 segélyhÃvást regisztrált a készenléti felügyelÅ‘ség Háromszéken, ez pedig 13 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest. JelentÅ‘sen emelkedett ugyanakkor a sürgÅ‘sségi esetek aránya is – 2016-hoz viszonyÃtva közel 40 százalékkal –, tavaly mintegy 3400-at jegyeztek, melyek jelentÅ‘s részét a SMURD-hoz irányÃtották, a rohammentÅ‘sök összesen 2710 alkalommal biztosÃtottak elsÅ‘segélyt tavaly megyeszerte. Jó hÃr viszont, hogy kevesebb tűz volt, és a riasztások válaszideje a korábbi átlagról, 16 percrÅ‘l 10 perc 36 másodpercre csökkent – vázolta az adatokat Timar Viorel parancsnokhelyettes.
Az elÅ‘zÅ‘ évben összesen 121 tűzesetet jegyeztek Kovászna megyében, ezek száma egyébként 2015 óta csökkenÅ‘ tendenciát mutat. Legtöbbször januárban, illetve decemberben indultak tüzet oltani a szakemberek, a kiváltó okok közt pedig a meghibásodott elektromos berendezések, rosszul felszerelt, kitakarÃtatlan vagy elhanyagolt kályhacsövek, kémények, fűtési rendszerek szerepelnek vezetÅ‘ helyen. Gyakrabban helyszÃneltek a SMURD-egységek is, melyek bevetései 2016-hoz viszonyÃtva mintegy 750-nel nÅ‘ttek – ez az irány egyébként négy éve tart.
Constantin Adrian Năstuță fÅ‘felügyelÅ‘ hangsúlyozta, minden bevetésüknél együttműködnek legalább egy másik intézménnyel, leggyakrabban a mentÅ‘szolgálattal, a rendÅ‘rséggel, szükség esetén pedig a csendÅ‘rséggel, de segÃti munkájukat a megyeszerte működÅ‘ 45 önkéntes tűzoltó alakulat is. Kifejtette azt is, szeretnék, ha a megye minden régiójában lenne kirendeltsége a készenléti felügyelÅ‘ségnek, lépéseket tesznek annak érdekében, hogy Baróton és Kovásznán is jelen legyenek szakembereik. ErdÅ‘vidék kapcsán megjegyezte, a baróti önkormányzat és a megyei tanács közösen tervezi a célnak megfelelÅ‘ helyiség kialakÃtását, és nyitottak az elöljárók Kovásznán is, ahol egyébként nagyon jól felszerelt önkéntes készenléti egység működik.
Felszereltség tekintetében az adatok azt tükrözik, a tűzoltások esetében használatos járművek 77 százaléka biztosÃtott Háromszéken, ám az eszközök 21 százalékának műszaki állapota meglehetÅ‘sen elÅ‘rehaladott. Az intézményvezetÅ‘ megjegyezte, bár korszerű járműparkkal, eszközökkel rendelkeznek, továbbra is gond a mai követelményeknek megfelelÅ‘ garázsok, irodák, illetve más helyiségek hiánya.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.