Van Erzsébet parkunk, és a parkban ott áll Erzsébet magyar királyné emlékfája. Erdei fenyő, Pinus Silvestris, Copac Memorial, Gedenk Baum, Memorial Tree 2013, írja a római katolikus templommal átellenben elhelyezett, alacsony, alig kétarasznyi magasságú, gyökerében nem bántott, csak csiszolt emlékművecske.
Az Erzsébet-emlékfákon kívül számos más jele van még a magyar királynét övező tiszteletnek: Kézdivásárhelyen létezik Erzsébet-terem és Erdélyben, Székelyföldön halála után ültetett emlékfa-parkok, szobrok; Kolozsváron a Fellegvár oldalába kapaszkodó szerpentin, az Erzsébet sétaút (450 m hosszú, 50 m magasra kapaszkodik öt osztatban, 54 utász építette, 1900-ben adták át), kiegészítője a sétatérnek, amellyel a Szamoson átívelő, vasszerkezetű Erzsébet-híd köti össze. Királynénk szobrát, Stróbl Alajos alkotását nagybölöni Bölön Józsefné adományozta a városnak 1900-ban, az átadásakor rendezett ünnepségre Haller Luise grófnő Fehéregyházáról 3600 rózsát küldött. Ezek a múlt emlékei, amelyeket Nánó Csaba is felidézett az Erdélyi Naplóban megjelent írásában (2011. augusztus 11-én).
Szép emlékű királynénk 1837 december 24-én született. Talán illett volna ennek 180. évfordulójáról megemlékezni, de karácsony ünnepén megbocsátható ez a mulasztás. Ám ne feledkezzünk meg róla, mert Erzsébetet – Sissit, ahogy a családban, szűkebb baráti körben becézték – szabadságszeretete, jelleme elvezette a magyarság megkedveléséhez, ez már első magyarországi körutazása során megnyilvánult. A politikába a magyar ügyön kívül nem avatkozott, de 1863-tól tanult rendszeresen magyarul, ismerkedett a magyar történelemmel. Egy Homoky nevű paptanártól vett leckéket, de Hunyadi Imre gróf is adott neki magyar órákat. Ám Hunyady is szerelmes lett a felséges asszonyba, ami Bécs tudomására jutott, s hamarosan véget ért a gróf úr küldetése, akár elődeiké... 1864-től egy magyar köznemes asszony, Ferenczy Ida lett a magyar felolvasója, aki voltaképpen egész életét Sisinek szentelte. Udvarhölgy forma szerint nem lehetett, mert nem volt arisztokrata, Erzsébet mellett informálisan mégis sokkal fontosabb szerephez jutott. Egyebek mellett az állandó magyar nyelvű beszélgetés révén ő fejlesztette Sissi magyarnyelv-tudását.
A rendszeres tanulásra és a Ferenczy Idával való kapcsolatra éppen akkor került sor, amikor ez a nagypolitika szempontjából is fontossá vált. A magyar nemesasszony Deák Ferenccel meg Eötvös József báróval is személyes kapcsolatban állt, szinte őket képviselte az udvarban. Az 1867-es kiegyezés alapjában véve Deák Ferenc műve volt, többek közt ezért nevezték el a haza bölcsének. Erzsébet tisztában volt Deák jelentőségével, szerepével, tisztelte is nagyon. Amikor 1876-ban meghalt, elment a ravatalához.
Ferencz József korábban nem akarta, hogy Erzsébet beszélje ezt a nehéz „tatár” nyelvet, egy okkal több volt tehát, hogy megtanulja. Jó néhány kézzel írott magyar nyelvű levele maradt fenn. A helyesírást olykor eltévesztette, a szórend, a stílus azonban teljesen megfelelő volt. Ferencz József minden veleszületett nyelvtehetsége ellenére sem tudott eljutni erre a magaslatra. Erzsébet a magyar nyelv kultuszát odáig vitte, hogy a férjével váltott levelekben a megszólítást kölcsönösen mindig magyarul kellett írni, ezt a császár is betartotta!
Ferenczy Ida mindig egyértelműen úrnője mellett állt. Őt is megkörnyékezték, hogy számoljon be a császárné napjairól, de soha nem tette. A hozzá intézett levelekből gondosan kivágott minden bizalmas értesülést, amelyről úgy vélte, kettejükön kívül senkire nem tartozik. Sisi 1865. július 12-ei keltezéssel magyarul írta neki Klaushofból: „Most Isten veled, édes Idám, ne menj férjhez ezen idő alatt se Kálmánodhoz, sem másikhoz, hanem maradj hű legjobb barátnédhoz.” És az óhajtott hűség, az utolsó szívesség az Erzsébet Királyné Emlékmúzeum létrehozásával 1908. január 15-én a budai királyi palotában végleg beteljesedett.
