Nagy Zsolt visszavág
Panaszt nyújtott be a Legfelsőbb Semmítőszék és Törvényszék ügyészségén az ellene elindított bűnvádi eljárás miatt Nagy Zsolt, a távközlési tárca felfüggesztett minisztere tegnap. Miután befejezte iratcsomójának tanulmányozását, úgy vélte, nem teljesítettek két törvényes feltételt, amikor vád alá helyezték: nem létezik megalapozott gyanú arra, hogy bűncselekményt követett el, és a büntető törvénykönyv szerint nem minősül bűncselekménynek, amivel vádolják. Nagy Zsoltot nemzetközi bűnszervezet támogatásával és titkos adatok kiadásával vádolják bizonyos vállalatok privatizálásával kapcsolatban.
Năstase is kivétel
Gyakorlatilag felmentette vagy legalább egy évvel elhalasztotta Adrian Năstase felelősségre vonását egy tegnapi döntéssel az alkotmánybíróság: a nagy port felvert Zambaccian-ügyben elfogadta az ügyvédek érvelését, és alkotmányossági kivétel címén visszaküldi az ügyészségre a periratot. Ez megnyitja az utat az utóbbi időben korrupcióellenes eljárások miatt hátrébb szorult volt kormányfő és SZDP-elnök politikai visszatérése előtt. Adrian Năstase a Zambaccian-ügyben kenőpénzek folyamatos elfogadása, zsarolás és befolyással való visszaélés miatt került vád alá, feleségét pedig cinkosság gyanúja miatt vizsgálták. Ügyvédeik a miniszteri felelősségre vonatkozó törvény csűrés-csavarásával érték el, hogy ügyfeleiket ne az egyszerű polgárok esetében alkalmazott, hanem a magas rangú tisztségviselőkre vonatkozó, jóval körülményesebb, az államelnöki hivatal és a parlament jóváhagyását is igénylő eljárással kezeljék. Romániában annyira kiugró az alkotmányossági kivétellel felfüggesztett perek száma, hogy az már az uniónak is feltűnt: legutóbbi jelentésében az Európa Tanács figyelmeztet arra, hogy az utóbbi időben a nagykorrupciós ügyek zömét így fektetik el.
Búzaimportra szorulhatunk
A kormány búzát importál, ha az idei szárazság hiányt okoz a piacon — jelentette ki tegnap Călin Popescu Tăriceanu miniszterelnök, hangsúlyozva azonban, hogy Románia nincs válsághelyzetben, akkor sem, ha a búzatermés valószínűleg kisebb lesz, mint tavaly. A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint június végéig az ősszel bevetett 2,8 millió hektárból mintegy 1,7 millió hektár károsult az aszály következtében, a búza és rozs 61,4 százalékban, míg az árpa és sörárpa 60,2 százalékban.
Ráállnak a pékekre
Ellenőrzéseket fog végezni a kormány azon pékségeknél, amelyek nem fizetnek értéknövedéki adót, és nem számlázzák az eladott termékeket, de állandó jelleggel kérik a támogatásokat az államtól — jelentette ki tegnap Călin Popescu Tăriceanu kormányfő. ,,Néhány cég kivételével, amelyek fizetik az értéknövedéki adót, a többi semmivel sem járul hozzá az állami költségvetéshez. Lépéseket teszünk az adócsalás felszámolására a pékiparban, és nem akarom majd azt hallani: emelni akarják a kenyér árát, hogy ki tudják fizetni az értéknövedéki adót" — mondotta.