Hírsaláta

2007. július 6., péntek, Belföld

BUTASÁG VAGY PÉNZÉHSÉG? A rendőrség belső elhárításnak 468 titkos ügynöke felfedte valódi kilétét, és pert indított munkaadója ellen a szabadságpénzért. Mind a közvélemény, mind munkaadóik elképedtek az eljáráson, mely nem egy rendőrségi akciót veszélyeztet, mi több, magukat az ügynököket is életveszélyes helyzetbe sodorhatja. A Ziua közli a perlekedő kedvű rendőrök névsorát.

MA IS JÓL ÉL A NYUGDÍJAS SZEKUS. A Társadalmi Dialógus Csoport tagjai nyílt levélben hívták fel a figyelmet arra, hogy a nyugdíjpont értékének tervezett növekedésével a volt szekustisztek nyugdíja csillagászati összegeket ér el, körülbelül az átlagnyugdíj tízszerese lesz. Javasolják, hogy azoknak a tiszteknek a nyugdíja, akikről bebizonyosodott, hogy a politikai rendőrség kötelékébe tartoztak, és munkájuk során embereknek ártottak, ne kaphassanak az átlagnyugdíj kétszeresénél többet. (România liberă)

SZERELMI DRÁMA. Az összes bukaresti lap szívesen csámcsog Elena Băsescu és Andrei Hrebenciuc szerelmi történetén, s azon, hogy az államfő kijelentette, még közvetett rokonságba sem kíván kerülni az általa igen megvetett politikus családjával.

SOKAT FIZETÜNK AZ EGÉSZSÉGÜNKÉRT. A havonta ingyen és térítéssel kiadható gyógyszermennyiség felső határának megszabása ellen tiltakoznak a patikusok. A gyógyszerészkamara és a gyógyszerforgalmazók egyesülete felhívást tett közzé, melyben figyelmeztetik az egészségügyi vezető szerveket, hogy sehol Európában nem szabnak felső határt az ingyen és térítéssel kiadható gyógyszerekre. Egy angol kutatás szerint Romániában jelen pillanatban az orvosi ellátás költségének több mint 34 százalékát a biztosított betegek viselik, ami igen magasnak számít az EU-ban. (Cotidianul)

KÉTES ERKÖLCSŰ DIPLOMATÁK. A nagykövetségen és más, magas rangú bizottságokban dolgozó román diplomatákat toloncoltak ki a brit hatóságok nemrég, mert durván visszaéltek mentelmi jogukkal ― tudósít a Daily Mirror brit bulvárlap. A mentelmi jog védelme alatt súlyos bűncselekményeket elkövetők feketelistáját a brit külügyminisztérium állította össze. Ennek alapján az elmúlt tíz évben huszonnyolc, Nagy-Britanniában tartózkodó magas rangú diplomatát tessékeltek ki az országból. A listán számos más ország diplomatái között szerepelnek romániai attasék is, akiknek kilétét nem hozták nyilvánosságra. (Jurnalul Naţional)

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1288
szavazógép
2007-07-06: Belföld - Demeter J. Ildikó:

Belföldi hírek

Nagy Zsolt visszavág
Panaszt nyújtott be a Legfelsőbb Semmítőszék és Törvényszék ügyészségén az ellene elindított bűnvádi eljárás miatt Nagy Zsolt, a távközlési tárca felfüggesztett minisztere tegnap. Miután befejezte iratcsomójának tanulmányozását, úgy vélte, nem teljesítettek két törvényes feltételt, amikor vád alá helyezték: nem létezik megalapozott gyanú arra, hogy bűncselekményt követett el, és a büntető törvénykönyv szerint nem minősül bűncselekménynek, amivel vádolják. Nagy Zsoltot nemzetközi bűnszervezet támogatásával és titkos adatok kiadásával vádolják bizonyos vállalatok privatizálásával kapcsolatban.
2007-07-06: Közélet - Szekeres Attila:

Külföldi hírek

Kiújul a szlovák nyelvrendőrség?
A szlovák államnyelvről szóló új törvény készül Pozsonyban, ennek egyes rendelkezései a múlt század kilencvenes éveiben végbement ,,nyelvháború" rendhagyó intézménye, a szlovákiai magyarok által csak ,,nyelvrendőrségnek" nevezett ellenőrző rendszer bevezetésének szándékát sejtetik.