Nem válogattak be a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) programjába több filmet, mert kiderült, hogy az alkotók között vannak szexuális zaklatási ügyekben érintett filmesek.
Dieter Kosslick fesztiváligazgató közölte, hogy a Berlinalén is fontos téma lesz mindaz, amire a nemi erőszakkal és zaklatással vádolt amerikai producer, Harvey Weinstein körül tavaly kirobban botrány nyomán indult MeToo mozgalom rámutat, és a Weinstein-botrány a február 15-én kezdődő fesztivál programját is átalakította. A szervezők találkoztak több filmmel, amelyeket szívesen műsorra tűztek volna, de a tavaly október óta tartó botrányban nyilvánosságra került, hogy készítőik között vannak, akik „a problémához tartoznak” – fogalmazott. Az érintettek nevét nem árulta el, és a filmekről is csak annyit közölt, hogy ötnél kevesebb alkotásról van szó. Ezek azok a filmek, amelyekről biztosan tudható az érintettség – mondta Dieter Kosslick. Szerinte a Weinstein-botrány és a MeToo mozgalom révén előkerült kérdések közül művészetelméleti értelemben az a legnagyobb, hogy lehet-e egymástól függetlenül kezelni alkotót és alkotást. Mint mondta, még nincs határozott véleménye, és az eddigi esetekben rendre úgy döntöttek, hogy nem mutatnak be egy adott filmet valamely alkotójának kifogásolható vagy akár jogszabályba ütköző tevékenysége miatt.
Azonban akár szét is lehet választani és külön-külön értékelni egy művész tevékenységét és a művészetét, így az is elképzelhető, hogy ha új film lenne, akkor a Weinstein-botrány ellenére is beválogatnák a versenyfilmek közé a szexuális visszaélés miatt elítélt Roman Polanski Szellemíró című munkáját, amely 2010-ben szerepelt a fesztiválon – tette hozzá. Számos remeket kellene kitörölni a művészettörténetből, ha nem lehetne az alkotótól elvonatkoztatva szemlélni egy műalkotást – jegyezte meg Dieter Kosslick.