Id. JÁGER ÁRPÁD, Felsőrákos. Megint Erdélyben járt az MSZP – nem véletlenül, hanem mert választások lesznek Magyarországon. Szavazatokat, támogatást keresni jöttek ide – azok, akik a fővezérükkel együtt megtagadták tőlünk a magyar állampolgárságot, határozottan ellenezték a külhoni magyarok szavazati jogát...
Első ittjártukban még jobb fogadtatásban volt részük, az RMDSZ vezetőivel megállapodást is kötöttek, és Markó Béla jól oda is mondott a tiltakozó fiataloknak. A jelenlegi csúcsvezetés azonban változtatott az álláspontján: Kelemen Hunor kerek perec közölte, hogy az erdélyi magyarságnak az anyaország teljes támogatására van szüksége. Azért az érdekes, hogy a magyar balliberális politikusoknak volt képük idejönni a megosztó politikájukkal. Mi, erdélyi magyarok azonban nem kérünk ebből a főzetből!
BODOLA JÓZSEF, Sepsiszentgyörgy. A közköltség kiszámításával kapcsolatban van panaszom. Az Otthon sétányon lakunk a 34-es tömbházban, és minden hónapban 10,06 lejt fizetünk két személy után lépcsőházi takarításért. Csakhogy az utóbbi három hónapban senki sem takarított a mi lépcsőházunkban! Azt sem értjük, hogy milyen béralapba fizetünk 5,88 lejt.
K. I., Sepsiszentgyörgy. Lassan elérkezik az ideje a karácsonyi ünnepi kivilágítás lebontásának. Ezen a télen elég felemásra sikerült a díszítés: igaz, hogy több utcára jutott belőle, de nagyon slendriánul helyezték el a fényeket még a város főutcáján is, az állomástól a központig. A lámpaoszlopokra szerelt félkör alakú füzérek egyike jobbra, a másika balra kajszul, és minden negyedik-ötödiken az égők is hibásak: van, amelyiken fele nincs bekötve, sőt olyan is, amelyiken egyetlen apró fény sem pislákol. A csillagokkal – vagy hópelyhek akarnak lenni? – ugyanez a helyzet, alig néhány van középen elhelyezve, a legtöbb csára áll, kilóg a helyéről. És azoknak a fényei is vegyesek: melyik sárga, melyik fehér, melyik sötét, félig vagy egészen... Magyarázat persze van (közbeszerzés, távoli cég, fuser munka), de mégis furcsa, hogy más városokban sikerült idejében és rendesen elkészülni az ünnepi kivilágítással. Reméljük, a következő télen nálunk is ez lesz a gyakorlat!
DEMES CSABA, Sepsiszentgyörgy. Úgy látom, valami olyan fertőzés terjed az EU és újabban az ENSZ vezetői között, ami a gondolkodást befolyásolja. Ennek tulajdonítható, hogy a migrációt hasznos jelenségnek látják ezekben a körökben, és nem akarják megérteni, hogy mi, a lakosság többsége, nem kérünk belőle. De ők mindenáron ránk akarják erőltetni ezt a kényszerzubbonyt, ami nem minket illet! Nesze neked demokrácia, jogállam, szabadság, függetlenség, önrendelkezés! A tagországok jogait úgy tisztelik, mint kutya a kerítést... Jobb lenne, ha Európa és a világ vezetői a környezet védelmével foglalkoznának, mert az utóbbi idők katasztrófái, sőt, az idei, rendkívül meleg tél is élesen figyelmeztet a természet óriási haragjára...