A szentkatolnai önkormányzat és a Tamás lelkész házaspár ― Orsolya és Endre Ottó ― Barabás Miklós szülőfalujában szombaton és vasárnap negyedik alkalommal szervezett falunapokat.
A kétnapos rendezvény helyszíne a sportpálya volt, ahol a szentkatolnai községháza színpadot is építtetett. A kis falu nagy ünnepén a több mint kilencszáz kilométerre fekvő Rábcakapi testvértelepülés Németh Ottó polgármester vezetésével egy huszonkilenc tagú küldöttséggel képviseltette magát. Továbbá a rábcakapiakkal együtt a győri polgári szövetség huszonegy tagja is eljött a mezőföldi faluba. Az idei falunapok fénypontját az Erdélyből elszármazott, Svédországban élő énekes, Tamás Gábor fellépése jelentette, akit szombaton este több száz fős tömeg hallgatott. Szentkatolna községközpontban e hét végén, július 19-én és 20-án, Hatolykán pedig 27-én tartanak falunapokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.