Ha nagyon naivak akarnánk lenni, elintézhetnők egy közhellyel is. Hogy minden kezdet nehéz, lám, a magyar költészet napja is csak mostanság kezd népszerűségnek örvendeni, holott 1964 óta tartják. Az önámítás azonban nem kenyerünk. És csak azt reméljük, nem Székelyföld kulturális fővárosának viszonyulásából fogja lemérni a Magyar Írószövetség, hogy mennyire sikeres a magyar széppróza napja nevű kezdeményezésük. Mert tegnap a sepsiszentgyörgyi Teinben tartott felolvasáson bizony elég kevesen tisztelték meg jelenlétükkel a három meghívottat. Vagy a magyar prózairodalmat.
A Magyar Írószövetség Választmánya tavaly kezdeményezte, hogy 2018. február 18-án, Jókai Mór születésnapján első ízben, majd attól kezdve minden évben ezen a napon rendezzék meg Kárpát-medence-szerte a magyar széppróza napját. E mindenképp támogatásra érdemes kezdeményezéshez társult az Erdélyi Magyar Írók Ligája, három erdélyi városban is szervezve felolvasóestet. Sepsiszentgyörgynek Bogdán László, Vida Gábor és Serestély Zalán jutott, akiket bemelegítésként Jókaival való viszonyukról kérdezett Szonda Szabolcs. Aki azt mondja, hogy nem nagy író, az el van tévedve vagy hazudik – jelentette ki Bogdán László. Jókai nélkül a magyar irodalomról beszélni annyi, mint Puskás Öcsi nélkül a magyar fociról értekezni – sommázta Vida Gábor, s kicsit „hazabeszélve” is hozzátette még: aki Jókait nem olvasta, ne akarjon magyar prózát írni. Serestély Zalán pedig – mint már Vida Gábor is pedzette – Jókai korai megismertetését kifogásolta, saját példájával érzékeltetve, hogy a középiskolás bármit szívesen olvas, csak ne Jókai legyen. Jókora élményanyag és a gyermekinél érettebb kíváncsiság kell Jókaihoz – vélte.
Mostanság a történet haláláról értekeznek irodalmi körökben – erre is rákérdezett Szonda Szabolcs. Serestély Zalán azért ír történetet, hogy legyen, amit elbontania, Bogdán László számára nem a történet érdekes, hanem ami mögötte felsejlik, hiszen a valóságot nem lehet megírni, ahogy valamit megírsz, más lesz, mint a valóság, fejtette ki. Vida Gábor szerint minden csak annyi, amit róla elmesélnek, az emlékek is az utólagos elbeszélések alapján rögzülnek. És hogy ez az íróban hogyan működik? „Azt gondoljuk, az elbeszélés történetét én uralom, de nem, mert amikor elkezded írni, nem azt mesélsz, amit akarsz” – mondta. Bogdán László ugyanezt másfelől megközelítve rámutatott: minden regénynek van egy szabályszerű befejezése, de nem minden író így akarja befejezni. Serestély Zalán pedig úgy véli, a történet elmesélése során nem biztos, hogy minden úgy rendeződik narratíve ok-okozati viszonyban, ahogy mi akarjuk.
Az elhangzottak bizonyítására és alátámasztására végül mindhárman írásaikból olvastak fel. Elvégre a jeles napot azért indítványozta a Magyar Írószövetség, hogy hozzájáruljon a magyar prózairodalom eredményeinek és a kortárs prózaírók munkásságának jobb megismeréséhez és megbecsüléséhez.
