Ma is szinte eufóriás jóérzés tölt el, ha újraolvasom a Megyei Tükör első lapszámait. Azért csak szinte, mert ebbe a jóérzésbe bizony jó adag szkepticizmus is belevegyült. Mindannyian tudtuk, hogy ’56 és ’58, Nagy Imréék kivégzése után, aki reménykedett azokban az eszmékben, amelyek úgy feldobták az előttünk járó fényes szelek nemzedékét, azokat – enyhén szólva – nem lehet komolyan venni. Fiatalok voltunk, optimisták, szerettük az életet, de tudtuk, hogy ebben a reális szocializmusban nem lehet bizodalmunk.
A megyésítés mintegy két hónapig tartó vitái azonban mégis olyan dolgokat hoztak a felszínre, amelyek valamiféle optimizmusra adtak okot. Voltak tehát fenntartásaink, de azok mellett az eszmények mellett – mert egyértelmű, hogy eszmények alapján indultunk – mindvégig kitartottunk. Én komolyan vettem – nevetséges is voltam sokszor bizonyos körök szemében –, hogy nekünk, akik egyetemet végeztünk, és rálátásunk van a világra, kutya kötelességünk szolgálni népünket. Visszatekintve nekem is furcsának és – bizonyos fokig – fellengzősnek tűnik az a népszolgálat, de ezt komolyan vettük, és eszerint próbáltunk cselekedni.
A Megyei Tükör indulása feldobta az egész vidéket. Én Kolozsváron születtem, az egyetem elvégzése után tudatosan jöttem Sepsiszentgyörgyre. Négy iskolában tanítottam éppen, az óráim fele Brassóban volt – amikor neszét vették, hogy megyésítés lesz, hogy ne maradjon építészeti iskola nélkül, Brassó két hónap alatt felépített egy épületet, az építész osztályokat gyorsan átköltöztette oda. Egyik nap a traktoriskolából jöttem be a szövetkezeti iskolába tanítani, olvadt a hó, latyakos, csúnya idő volt, alig lehetett közlekedni. A Csíki utcával szemben a járdán ott állt Farkas Árpád, Tömöry Péter, Znorovszky Attila, Zsehránszky István és Kisgyörgy Tamás, integettek hogy siessek, siessek. Znorovszky messziről kiáltotta, hogy gyere, mert indul az újság! Közelebb jöttem, s akkor Farkas Árpi mondta, hogy Dali Sándor lesz a főszerkesztő, én nem ismertem addig, de tudtam, hogy az Ifjúmunkás főszerkesztője, becsültem a lapot és Dalit is. Beültünk a Sugásba, alig kaptunk helyet, engem bemutattak Dalinak, Lazics odakiáltotta, hogy Gajzágó a filozófus, őt kell felvenni, főnök. Dali mosolygott.
Innen mentünk fel az első gyűlésre, közben Dali kérdezett ezt-azt, majd annyit mondott, próbaidőn leszek pár hónapig. Természetesnek vettem, írtam azelőtt egy-két cikket, a Korunkban jelentek meg, nem is gondoltam, hogy annak alapján felvehet. Aztán másnap elküldtek, hogy írjak a megye megalakulásáról.
Gajzágó Márton