Mert az eperérés szezonjában a figyelem középpontjába kerülő gyümölcs szerepe a Fotosi Avas csemetésében csak másodlagos, művelése tulajdonképpen a faültetvény gondozásához tartozik. Sandi Vilmos ebben a szezonban kilenc tonna (!) epret szüreteltetett, amelynek zömét a helyszínről vásárolták meg. Az avasi epreskerthez az angyalosi Váncsa-tanya irányából kitaposott erdei út vezet. Az epreskert termését a természet szépen összehangolja a piaci kínálattal. A Fotosi Avason a háromszéki klíma miatt az eper később érik, mint a dél- és délnyugat-európai importból származó, amelyet a Szatmár vidéki termés követ.

Sandi Vilmos epertermésének rendkívüli előnye ennek hamvas frissessége, üde, élénk színe és utánozhatatlan aromája. Ezt a hosszú szállítás nem gyötri meg. Eljátszom azzal a gondolattal, hogy a szatmáriak külön felhívják a figyelmet a saját eprükre, és jelölik a származás helyét. Ha Sandi Vilmos a zöldségpiacon standot működtetne, és kiírná, hogy ez a gyümölcs a Fotosi Avas epreskertjéből származik, bizonyos vagyok benne, hogy hosszú sorok kígyóznának az ízletes, zamatos és szemnek-szájnak tetszetős gyümölcsért. Neki viszont erre nincs szüksége, az eperszüretre rengeteg a jelentkező, a begyűjtött termés fele-fele arányban oszlik az epertermelő gazda és a szüretelők között. Mi a déli órákban jártunk a Fotosi Avas kertjében, s erre az időszakra egyenként hat-hat vödör epret gyűjtöttek be. Sandi Vilmos a vödröket egymás mellé helyezi, és a szüretelőre bízza, hogy az a hat közül melyiket választja. Számomra a személyenkénti hat vödör eper rekordnak tűnik, annál is inkább, mert utószezonban vagyunk, Sandi Vilmos egyre azt sajnálja, hogy nem kerestem fel a fő szezonban, pedig ő idejében meghívott. Szemmel láthatón gyönyörködik abban, hogy más is gyönyörködik az ő munkájában. Az olvasó emlékezetébe idézem, hogy Sandi Vilmos a családjának visszajáró erdőterületet a Fotosi Avason mérette ki, olyan helyen, ahol csenevész akácos és nyíres sínylődött, páfrány és gyalogbodza nőtt. Lévén leromlott erdőterület, az erdészet engedélyezte a tarvágást. A kivágott faanyagból egy kilométeres dorongkerítést épített. Ezzel egyben felszabadította azt a területet, amelyre húsz fafajtát telepített. Mivel a csemetés gondozásra — kapálásra, a gyomfák irtására — szorul, kiókumlálta, hogy köztes növényként epret telepít, és miközben ezt kapálják, a csemetéket is gondozzák. A csemeték, amint erőre kapnak, és bekövetkezik a koronazáródás, kiszorítják az epersorokat maguk közül. Sandi Vilmos eprese pedig a frissen telepített csemetésbe költözik. Az első epertelepítésnek már híre-nyoma sincs, azon a helyen ahol hat-hét évvel ezelőtt szüreteltek, most szabályos sorokban kilenc méter magasságú gyönyörű erdő haját fésüli a szél.

Bútorfaerdő

Sandi Vilmos erdejének olyan híre kelt, hogy a Brassói Erdészeti Egyetem professzori kara és az egyetemi hallgatók a Fotosi Avas ültetvényesébe járnak gyakorlatra. A mi viszonyainkra jellemző, hogy Sandi Vilmos ingyenesen bocsátja az oktatóparcellákat az egyetem rendelkezésére. Valahol, Nyugaton ezért komoly költségtérítést fizetnének. A gidófalvi erdész viszont büszke arra, hogy tudományos szolgálatot teljesíthet. Ingyen. Száz év múlva is makkot ad ez a vörös tölgy — mondja. Az erdőmérnök-oktatók és növendékeik különféle méréseket végeznek, már kijelölték például azokat a fákat, amelyekről száz év múlva is makkot gyűjtenek, Sandi Vilmos tulajdonképpen egy leendő génbank alapjait rakta le. Mérik a fák növekedését, a törzs vastagodását, a különféle fajok viselkedését. Melinda lánya az idén szerzett erdészmérnök oklevelet, államvizsga-dolgozatát az apja erdejéről írta. Mikor a felvételije sikerült az erdőmérnökire, ennek emlékére az apja 180 diófát ültetett. Tulajdonképpen bútorfának, de a diótermés majd az erdei vadak tápláléka lesz. Sandi Vilmostól tudom meg, hogy a medve a diófát nem teszi tönkre a termésért, mint az alma- vagy szilvafát. A diót felszedegeti alóla, de a fát nem bántja.

A gazda szemléletére és önzetlenségére jellemző, amit magáról mond:

Harminc évet szolgáltam az erdészetnél, s egy rozsdás biciklivel maradtam. Nekem nagy hasam sincs, s azt sem tudom, hogy a tengerpart merre van. Vadászni sem jártam, külföldet sem jártam, én a luxuséletet nem ismerem. Hozzám jöhetett vasárnap is a falusi ember, nem mondhattam, hogy nekem ma szabad napom van, s nem állok a rendelkezésére. Kell egy szekér fa! Jöjjön, intézzük el.

Szóval, a brassóiak méregetik a fákat. Különös, szép formájúak. Az ember a malacok közül is a szebbet hagyja meg anyakocának — összegezi, miközben szemmel és kézzel is megsimogatja az ugyancsak bútorfának ültetett, egyenletes vastagságú és egyenes madárcseresznye- (vadcseresznye) ültetvényt. Eleve elképzelhető, micsoda madárpopuláció telepedik majd erre a helyre, amikor a cseresznyefák termőre fordulnak. Sandi Vilmos játékos kedvű ember is, hisz vackort, vadalmát, gödöllői szedret, sőt, barackot is ültetett. Pityókát is. Hadd legyen a vadaknak eledel. Egyrészt. Másrészt ezek a fák valósággal ,,megkötik" az erdőt, az egynemű telepítésekkel az a gond, hogy a monoliterdő nehezebben tud védekezni a széltörések, a hódöntések ellen. A feketeribizli-bokrokra, mint egy fodrászaton a női frizurára, műanyag hálók vigyáznak, hogy a madarak ne tehessenek nagyobb kárt bennük. A telepítésen málna is fészkel, ennek a szüreti szezonja most kezdődik.

Sandi Vilmos erdejének akkora híre van, hogy már amerikai professzor vendége is volt. A magyar nyelvterületen — főleg az Erdészeti Lapok révén — jól ismert csemetenevelő erdész a köztes termelések gyakorlati szakemberének számít. Nemcsak saját telepítésre, eladni is termel csemetét. Tölgyfafajokat, bükkféléket.

Sorolja a fafajokat: hegyi juhar, vörös tölgy, vörös fenyő, bükk, vadcseresznye, jegenye, nemes hárs, gesztenye. Sandi Vilmosnak szinte minden fa, bokor, cserje személyes ismerőse. A vörös tölgy lassabban nő, mint a juhar, ezért a szomszédos juhart visszametszette, hogy az igen értékes vörös tölgynek életteret teremtsen. Számomra az is újdonság, hogy a fákat nem ollóval, hanem fűrésszel metszi, hogy a metszés helyén ne legyen fekete bog, amelyben megtelepednek a bacilusok, és a fa gesztje károsodik.

Medvék az epresben

Az epresre idén először rákaptak a medvék. A kerítést lerontják, a tolvajokkal tulajdonképpen nincs baj. Sandi Vilmos minden reggel körbejárja a csemetést-eprest, s visszafűzi a dorongkerítés lerontott részeit. A medve két akkora boccsal jár, mint két juh. Amikor észreveszik a gazdát, kezdenek fújni, és elszaladnak. A medve is fél. Nekem nem szabad félnem — mondja. Kettőt vágok a kerítésre — és egy bottal rásuhint a drótok közé fogott husángokra.

Minden reggel körbejárom, hat-hét berontást találok — magyarázza. Közben kikerülünk három kupac friss medveürüléket. Mindez természetesnek tűnik, itt minden a helyén van. A medvék, a fák, az epres, a málnás, ribizlis, diós, szedres oázis.

Magam is falusi ember vagyok, illetve talán az maradtam. Eszembe jut gyermekkorom, amikor pajzán versikéket mormolva szedtük az erdei epret — szamócát —, s a találós kérdés mondóka így hangzott: Dombon ülő Péterkének, künn a vörös lődörgője... Mi az? Sandi Vilmos epresében akkora lődörgők nevetnek szembe velem, mint egy kisebb tyúktojás.

Mindenki azt lesi, hogy vágjuk le! — mármint az erdőt —, összegezi erdőtelepítő és erdőnevelő krédóját.

Hány Sandi Vilmosra lenne szükség, hogy a Fotosi Avas vagy ehhez hasonló erdő- és mezőművelés honosodjék meg nálunk?

Vásárol-e újabb erdőterületeket? — kérdezem. Ötvenhat éves vagyok — válaszolja. Az erdőt tulajdonképpen Melinda lánya és az őt követő generációk számára ültette. A brassói professzor megjelölte azokat a fákat, amelyek száz esztendő múlva is hullatni fogják a makkot. Sandi Vilmos bútorfái ötven-hatvan év múlva vágásérettek. És micsoda érték növekszik addig bennük!