Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita aláírta a Minority SafePack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést tegnap Budapesten.
A 2012-ben útjára bocsátott javaslat célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak. A kezdeményezéssel akkor foglalkozik érdemben az Európai Bizottság, ha 2018. április 3-áig összesen több mint egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni az Európai Unió legalább hét tagállamában.
Csáky Csongor, az aláírásgyűjtést Magyarországon szervező Rákóczi Szövetség főtitkára az államfővel történt találkozása után közölte: Európában ez idáig mintegy 750 ezren látták el szignójukkal a kezdeményezést; ebből 300 ezerre tehető a magyarországi támogatók száma. A kisebbségek európai szintű jogvédelme annál is inkább fontos, mert minden tizedik uniós polgár, vagyis 50 millió ember kisebbségi sorban él. A kisebbségek nyelve és kultúrája pedig érték, amelynek védelme összeurópai ügy – fűzte hozzá.
Megfogalmazása szerint, miközben az EU védi az őshonos növényeket és állatokat, az őshonos kisebbségek számára nem nyújt európai szintű jogi védelmet. Ebben a helyzetben karolta fel európai polgárok egy csoportjának kezdeményezését az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN), és szervezte meg az európai jog által szabályozott aláírásgyűjtést.
Ez idáig Magyarországon és Romániában gyűlt össze a kvótának megfelelő számú aláírás, s jó eséllyel Bulgáriában, Horvátországban, Lettországban, Szlovákiában és Szlovéniában is összejön. A dokumentumot elektronikusan a jogaink.hu honlapon, papíralapon pedig a postahivatalokban lehet aláírni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.