Iskolás sport Címvédés a Berde Áron Kupán

2018. március 5., hétfő, Sport

A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium újabb végső sikerével zárult az elmúlt hétvégén a kispályás labdarúgó Berde Áron Kupa tizenegyedik kiírása, amelynek a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola sportterme adott otthont. A magyarországi együttes zsinórban harmadszor nyerte meg a tornát, miután az idei kupa döntőjében egygólos különbséggel bizonyult jobbnak a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum csapatánál. A kisdöntőt a Mikes Kelemen Líceum és a Székely Mikó Kollégium alakulata játszotta, a párharcot pedig az utóbbi nyerte meg.


A nyolccsapatos viadalon hat megyeszékhelyi középiskola mellett hagyományosan a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium vett részt, s idén nevezett a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum együttese is. A szervezők két négyes csoportba osztották a csapatokat, a kiskunhalasi fiúknak pedig a B jelzésű kvartettből indulva sikerült ismét megvédeniük címüket. A csoportkör vereséggel rajtolt a II. Rákóczinak, hiszen 1–0-ra kapott ki a Puskás Tivadar Szakközépiskola csapatától, a második fordulóban viszont sima 6–0-lal győzte le a Református Kollégiumot, míg a harmadik körben 3–1-re nyert a későbbi döntős ellenfelével, a Nagy Mózes Líceum gárdájával szemben. Az elődöntőben következett a Székely Mikó Kollégium alakulatával szembeni 4–1-es diadal, amivel az anyaországiak újra a címvédés kapujába kerültek. A II. Rákóczi a fináléban korábbi csoportellenfelével találkozott, miután a Nagy Mózes egy vereséggel és két győzelemmel zárta a bajnokság első felét, és az elődöntőben 4–1-re nyert a Mikes Kelemen Líceum csapatával szemben. A döntő látványos és szoros küzdelmet hozott, a sikert végül 2–1 arányban a kiskunhalasi gárda szerezte meg.
Eredmények: * elődöntő: Mikes Kelemen–Nagy Mózes 1–4 és Mikó–II. Rákóczi 1–4, * a harmadik helyért kiírt mérkőzés: Mikes–Mikó 3–4 * döntő: II. Rákóczi–Nagy Mózes 2–1. A végső sorrend: 1. II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium (Kiskunhalas), 2. Nagy Mózes Líceum (Kézdivásárhely), 3. Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy), 4. Mikes Kelemen Líceum (Sepsi), 5. Puskás Tivadar Szakközépiskola (Sepsi), 6. Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola (Sepsi), 7. Református Kollégium (Sepsi), 8. Plugor Sándor Művészeti Líceum (Sepsi).
A torna legjobb kapusának Frittman Patrikot (II. Rákóczi), legjobb mezőnyjátékosának Erős Eriket (Nagy Mózes), legjobb berdés játékosának Lupuly Ulrikot és a legjobb külföldi játékosának Keresztúri László Márkot választották meg. A kupa gólkirályi címén két tanuló is osztozott, hiszen Pakucs Tamás (Mikes) és Döbrentei Dávid (II. Rákóczi) egyaránt 6–6 góllal zárta a kétnapos megmérettetést.
Az esemény támogatói: Bertis, Diószegi Pékség, Amigo & Intercost, Ataplast, Depo Építkezési Szaküzlet, Park vendéglő, Horváth Service, Szőcs J Kft., Aria Cukrászda, Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság és a Salvatore Egyesület.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2018-03-05: Életmód - :

Valós történetek Mátyás királyról

Az idei Mátyás-évben (575 éve született Mátyás király) sokféle vetületét mutatták be a Mátyás-kultusznak az évfordulós  rendezvényeken, az öt esztendővel ezelőtti kolozsvári eseménysorozaton pedig a Mátyás-mesék eredetéről is értekeztek. Az Erdélyi Riportban Kustán Magyari Attila közölt tudósítást az akkori, 21. Kolozsvári Mátyás Napokról. A meséről szóló Életmód-összeállításunkban ebből közlünk egy részletet.
2018-03-05: Sport - :

Márton Anita a magyar atlétika első világbajnoka (Fedett pályás atlétikai világbajnokság )

Márton Anita (fotó) a magyar atlétika első világbajnoki címét szerezte meg pénteken azzal, hogy országos csúccsal megnyerte a női súlylökést a birminghami fedett pályás világbajnokságon.