Zöld órán az albisi diákok

2018. március 9., péntek, Nyílttér
A tavaly októberben megnyílt lécfalvi hulladékkezelő központot látogatták meg az albisi diákok február 26-án a kézdivásárhelyi Gosp-Com Kft. és a Zöld Nap Egyesület szervezésében. A 15 kíváncsi diákot és kísérőjüket a megyei hulladékgazdálkodási egyesület, valamint a létesítményt működtető  ECO Bihor Kft. vállalat képviselői fogadták.
  • Fotó: Haykuhi Harutyunyan
    Fotó: Haykuhi Harutyunyan

A szeles, borzongós téli időjárás ellenére a gyermekek nagy érdeklődéssel tekintették meg a 16 hektáros telep minden kis zugát, meglepődésüket fejezve ki főképp a különböző nagy kapacitású gépek láttán. A szervező intézmények fontosnak tartják, hogy a hulladékkezelő központot gyermekek látogassák, hiszen az igazán hatékony környezettudatos magatartás kialakításának már gyermekkorban el kell kezdődnie. Elengedhetetlen, hogy megértsük ennek horderejét, és elkezdjük a megtermelt hulladékot csökkenteni, illetve külön-külön gyűjteni! A látogatással elsősorban a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára próbáltuk felhívni a figyelmet, arra ösztönözve, hogy tartsuk be az erre vonatkozó szabályokat, hiszen gyermekeink, mindannyiunk jövőjének tisztasága, valamint a szemétszámlánk vaskossága függ tőle.
A látogatás során többek között megtudtuk, hogy az elmúlt négy hónap alatt a lécfalvi hulladékkezelő központ területére több mint 11 ezer tonna hulladék érkezett, amelynek akár 60 százaléka is újrahasznosítható lenne, ha azt nem a kommunális, hanem a szelektív gyűjtőkbe helyeznénk el. A működtető friss almával és édességgel kedveskedett a gyermekeknek, akik a Wegener Pro Sanitate Alapítvány jóvoltából egy zöld szatyrot is kaptak. A szervezők a gyermekek nevében köszönik a csernátoni önkormányzatnak, hogy felvállalta a diákok szállítását.
 Derzsi Katalin
Cikk megjelenési időpontja: 2018-03-09 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint kétirányúvá kellene-e tenni a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron utcát?







eredmények
szavazatok száma 725
szavazógép
2018-03-09: Nyílttér - :

Kis pacsirták daloltak

Dalos madár, kis pacsirta néven március 6-án a sepsiszentgyörgyi Pinocchio Napközi Otthonban tartottunk népdalvetélkedőt, amelyen a módszertani műhelyhez tartozó óvodák vettek részt: a Pinocchio részéről hat, a Hófehérkéből szintén hat, a kökösi óvodából pedig két gyermek nevezett be a megmérettetésre.
2018-03-09: Belföld - :

Folytatódik a táblacirkusz

Felszerelték, leszerelték, majd ismét felszerelték és most újra leszerelték a kétnyelvű megyenévtáblát Maros és Fehér megye határában.