Az idei költségvetés nagyjából nyolc sepsiszentgyörgyi utca részleges vagy teljes felújítását fedezi, ezek egy részében már zajlanak a munkálatok – jelentette be Antal Árpád. A polgármester ugyanakkor pár további tervről is beszélt, amelyeket kizárólag önkormányzati forrásból fedeznének.
A legtöbb helyen már dolgoznak a kivitelezők, egyedül a Kós Károly utca kapcsán merültek fel kétségek, ugyanis újból konfliktus alakult ki a kivitelező és a városháza között – egyrészt az elvégzett munka minőségét, másrészt a határidők betartását illetően.
Ebből kifolyólag nehéz pontosan megmondani, hogy a következő – a Gyár utcával való kereszteződéstől a Cigaretta utcai letérőig tartó – szakasznak mikor tudnak nekiállni. Antal Árpád felvetésünkre kifejtette, még nem született végső döntés arról, hogy a munkálatok idejére a forgalomelterelést hogyan oldják meg, de várhatóan a félsávos útlezárás lesz a legjobb, mivel így elkerülhető a Szemerja negyed leterhelése.
Az említett nyolc utcából a legelőrehaladottabb állapotban a Kertész utca van, ezt hamarosan befejezik, és jól haladnak a Fecske utcában is. Emellett ismét dolgoznak a Váradi József utca felső szakaszán, az Ifjúság sétányon, a Sas és László Ferenc utcában pedig hamarosan elkezdődik a felújítás. Előbbinek – amint arról már beszámoltunk – az előfeltétele, hogy a Kertész utcai korszerűsítést befejezzék, mivel a Gólya, valamint a Váradi József utca irányából érkezőket ebbe az irányba, majd a Gesztenye sétányra terelik a munkálatok ideje alatt.
Antal Árpád beszámolt néhány olyan, saját forrásokból tervezett korszerűsítésről, amelyeknél még a közbeszerzési eljárást nem indították el, így a határidők sincsenek még leszögezve. Ez a Victor Babeș, az Andrei Șaguna (ismertebb nevén dohánygyári hegy), valamint a Domb utcát érinti. Az első esetében nincs szó teljes felújításról, az aszfaltszőnyeget cserélik, illetve kisebb megerősítéseket végeznek, a Șaguna utcában viszont felszámolják a kockaköves burkolatot, és helyette aszfaltot öntenek, a Domb utcában pedig teljes felújítás szükséges. Szintén saját pénzből folytatnák az 1918. december 1. sugárút rendbetételét a jelzőlámpáktól a Szent György térig terjedő szakaszon. Itt is csak aszfaltcseréről van szó. A tervek között szerepel még az Ág és a Puskás Tivadar utca korszerűsítése. Előbbi kapcsán újságírói kérdésre Antal Árpád elmondta: az Ág utcából nyíló, az Urban Locato udvaraként szolgáló területen parkolók kialakítását tervezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.