Nagy Sándor a kimúlásához közeledő erdővidéki szénbányászat maréknyi kiemelkedő műszaki értelmiségi gárdájának vezető tagja volt, a Köpec-baróti bányavállalatot hosszú ideig emberséggel, magas szakmaisággal és hűséggel szolgáló főmérnöke. Közös dolgunk volt a mélyben rejtőző széntelepek fekvésének és fejtési lehetőségeinek kutatása-tervezése. Tudta, hogy a bányászat nem nélkülözheti a bányageológus segítségét. Itt van-e szén, milyen mélyen van, milyen vastag, merre van a dőlése, van-e úszóhomok fölötte, ez a vetővonal merre tart, itt fúrni kellene – sorakoztak a kérdések, s a feleletek adta megoldások szerint alakult a mélyben zajló bányászat, ahol több ezren keresték kenyerüket. A földalatti vető- és törésvonalak követése életfontosságú volt, mert ezektől függött olykor a megnyitási és fejtés-előkészítési munkálatok gyors üteme, amelyet a letűnt türelmetlen rendszer követelt. Közösen követtük a vargyasi telepben kialakult, világviszonylatban is szenzációsnak számító fosszilis patakmeder vonalát. A Zsil-völgyi bányászati akadémia végzettjeként hitt a kövületek szint- és korjelző értékében, a köpeci széntelepből ő mentette meg a háromszéki ősmedve maradványait, ami azóta is egyetlen példány széles e térségben. Grafikára hajló kézi rajzai az ő emlékét őrzik Erdővidék bányászattörténeti monográfiájában. A Cenk alatti város szülötte volt, családját követve lett a Csonkország örök lakója. Szakmájánál csak őket szerette jobban. Nyugodjál a magyar földben, Főmérnök úr!