Sok víz lefolyt 1990 óta a Maroson, ám Székelyföld autonómiavonata még mindig Bukarestben vesztegel, pedig az Európa Tanács jelentéstevői figyelmezették a román kormányt arra, hogy nagy lemaradásai vannak az ország nemzeti kisebbségeinek jogait illetően. Erre a Dîmboviţa-parti külügyminisztérium azt válaszolta, hogy ez a probléma igenis példásan meg van oldva. Vagy el van intézve?
Írják azt is, hogy a (számukra kisbetűs) Székelyföld, azaz a Hargita, Kovászna és Maros megye tömbmagyar vidékeit magában foglaló „mesterséges, képzeletbeli térség” soha nem is volt önálló történelmi vagy közigazgatási régiója az országnak. Ez annyiban igaz, hogy a százéves Romániának valóban nem – a Maros Magyar Autonóm Tartomány ugyan adminisztratív szempontból különállónak tekinthető, de valós önrendelkezéssel nem bírt –, ám az ezeréves, történelmi Magyarországon évszázadokon át létezett, még 1848-ban is.
A ma is itt élő székelyek ismét önrendelkezést akarnak Székelyföldön, és ezt a vágyukat minden év március 10-én, a székely szabadság napján hangsúlyosan, méltósággal ki is fejezik. Elképzelem, ahogy az autonómiavonat végigrobog Kovászna, Hargita és Maros megyén, és a székely körvasút vonalán mindenütt díszbe öltöztetett állomásokat, ünneplő székelyek és kék-arany lobogók tömegeit látom. Úgy illenék, hogy ezen a napon mindenki kitűzze a portájára a székely zászlót: ez lenne az igazi összefogás, az összetartozás látható jele. Ez a mi ünnepünk, jövőben vegyünk részt benne többen!
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
