RészmunkaidőMegfelelő járulékfizetést kérnek

2018. március 22., csütörtök, Közélet

A Romániai Magyar Nyelvű Helyi és Regionális Lapkiadók Egyesülete beadvánnyal fordult a munkaügyi és a pénzügyminisztériumhoz a részmunkaidős alkalmazottakra vonatkozó rendelkezések módosítása érdekében – adja hírül közleményében az egyesület elnöke.

  • Illusztráció: Ferencz Csaba
    Illusztráció: Ferencz Csaba

Balázs Bence a 2017/79-es és 2018/3-as sürgősségi kormányrendelet, valamint a 2017/4-es kormányrendelet bizonyos előírásainak újragondolását kéri, amelyek gyakorlatilag arra kötelezik a cégeket, köztük a napilapterjesztéssel foglalkozó kiadókat is, hogy részmunkaidős alkalmazottjaik után fizessék ki azok teljes munkaidőre, minimálbérre számított szociális és egészségügyi járulékait. A Bihari Napló (Nagyvárad), Hargita Népe (Csíkszereda), Háromszék (Sepsiszentgyörgy), Népújság (Marosvásárhely), Nyugati Jelen (Arad), Szabadság (Kolozsvár), Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti) napilapok kiadóit tömörítő szervezet azzal érvel, hogy a napilapok előfizetőkhöz való juttatása eleve részmunkaidős munkakör, napi 1–4 órás foglalkoztatás, aminek magyarázata, hogy az újságolvasó reggel, minél korábban szeretné kézhez kapni a lapot.

„Másképp fogalmazva, ha egy lapkihordó 8 órás munkaidővel dolgozna, az újságok egy része elkerülhetetlenül túl későn kerülne a postaládákba, ami elégedetlenséget okozna előfizetőink körében, ez pedig a megrendelések számának csökkenését, közvetve anyagi veszteségeket jelentene számunkra” – áll a közleményben.

Az aláírók tudatában vannak annak, hogy az intézkedés a fekete-, esetenként a szürkemunka visszaszorítását célozza, ám ilyen körülmények között „egyetlen ilyen profilú entitás sem lesz képes fenntartani lapterjesztő-hálózatát”, így a lapterjesztéssel (is) foglalkozó cégek csődje elkerülhetetlen, ami a romániai magyar nyelvű írott sajtó eltűnéséhez vezethet, hiszen a napilapok 80 százalékát előfizetéses alapon terjesztik.

A beadvány szerkesztői kérik a döntéshozókat, hogy a részmunkaidős alkalmazottak számára elfogadható járulékrendszert dolgozzanak ki.

A dokumentumot ugyanakkor eljuttatják az RMDSZ-képviselőkhöz, -szenátorokhoz, kérve a módosítás támogatását. (fer-)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2018-03-22: Közélet - Nagy D. István:

Budapest végzi Bukarest feladatát? (Anyaországi támogatások)

Nem tekinthető normális helyzetnek, hogy amíg az erdélyi magyarság, székelység a román államnak tisztességesen adót fizet, az érdekvédelmi szervezetek mégis kénytelenek Budapesthez fordulni a magyar közösség számára kiemelten fontos intézmények, beruházások támogatása végett – vélik az RMDSZ vezető háromszéki politikusai. Antal Árpád és Tamás Sándor szerint a román állam ennek ellenére továbbra is előbbre valónak tartja az ellenőrzéseket, valamint a magyar elöljárók bírságolását, mint ennek a helyzetnek a felülvizsgálatát.
2018-03-23: Nyílttér - :

Van-e lejjebb?

Az utóbbi napok a nemzeti lobogónk kálváriájával, a magyarországi választásokkal vagy éppen a focilázzal töltötték ki a mindennapi hírpalettát, vagyis mindazzal, ami a nemzeti érzelmeinkről vagy a sportszerűségünkről szól.