A hazai tanrendben kevés a testnevelésóra, de még így is sokan hiányoznak, az iskolai tornatermek felszerelésével sem lehet büszkélkedni, de a mozgásra nevelés nem csak ezektől függ – véli Farkas Csaba testnevelésért felelős tanfelügyelő. A helyzet összetett és sokszereplős: diáknak és szülőnek akarnia kell, az infrastruktúráért felelős döntéshozóknak és a tanárnak pedig jól kell végeznie dolgát.
Jó hír okán tájékoztatott a tanfelügyelő az iskolai sportról, hisz korábbi évekhez hasonlóan több sportág megyék közti versenyét rendezik tavasszal Sepsiszentgyörgyön, és a sportiskolás szabadfogású birkózók is itt tartják az országos döntőt. Megyei versenyt harminchét sportágban szerveznek, ezeken szép számban vesznek részt a diákok, de pénzhiány miatt a régiós versenyekről olykor távol kell maradniuk a háromszékieknek, mert ezeket nem támogatja az oktatási minisztérium – panaszolta Farkas Csaba. Arra, hogy a testnevelésórákról való hiányzásnak – elsősorban a felmentések miatt – van-e köze az eredményekhez, nincs egyértelmű válasz, mert olyanok sem vesznek részt az iskolai tornaórán, akik délután edzésre járnak valahová – mondta egy nevét elhallgató testnevelőtanár.
A megyei tanfelügyelőség összesítése szerint a tanulók közel 3 százaléka felmentő igazolással távol marad a tornaóráktól, az érintett több mint hétszáz diákból 560-an városon, a többiek falun tanulnak. Kiderült, még a 6–10 évesek is gyakran bújnak ki a tornaóra alól, de a legnagyobb arányban (6%) a középiskolások szereznek be felmentésről szóló igazolást.
Farkas Csaba szerint a felmentettek közül többen nem betegek, jót tenne nekik a mozgás, de egyes szülők így próbálják mentesíteni gyermekeiket a túlterheltség alól.
A szakfelügyelő azt mondta: a családorvosok között is van, aki pénzt kér az egészségügyi igazolásért, amit a szülők egy része nem tud vagy nem akar kifizetni, és végül a gyermek a vesztes, mert orvosi igazolás nélkül nem fogadhatják a diákot testnevelésórán, legfeljebb a kispadon. Szerinte az sem kizárt, hogy a diákok egy része azért marad távol a tornaóráktól, mert a testnevelő tanár nem tudja kellőképpen motiválni tanítványait, túl szigorú, vagy nem veszi figyelembe a diák fizikai képességeit, amire ugyan nagyon kis mértékben, de lehetősége lenne a jelenlegi szabályzók szerint.
A testneveléstankönyvre is kitért a tanfelügyelő, mert szerinte sokan nem tudják, hogy ez hasznos eszköz azok számára, akik valóban betegek, nem tudnak aktívan részt venni az órákon, de szívesen követnék, hogy ott mi zajlik, ugyanakkor azt is előírja, hogy milyen speciális feladatokat lehet adni az említett tanulóknak.
A tanfelügyelő elismeri, hogy a tornatermek hiányos felszerelése igencsak befolyásolja az iskolasport fejlődését, de arra biztat minden érintett felet, legyenek motorjai a mozgásra nevelésnek.