Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Simion Creţu, a gyulafehérvári székhelyű Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója tegnap délután a kézdivásárhelyi városháza dísztermében látta el kézjegyével a városi kórház sebészeti osztályának külső-belső felújításáról szóló szerződést. Az eseményen dr. Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos és Canea-Kocsis András közgazdász, a városi kórház volt és jelenlegi főigazgatója is jelen volt.
Bokor Tibor rendkívül fontos eseménynek nevezte a szerződés aláírását, amire – bevallása szerint – már régóta vár, hiszen több mint százéves épület újul meg európai uniós pályázat segítségével. (A jelenlegi sebészeti osztály épületében kezdte el működését báró Szentkereszty Stefánia kezdeményezésére 1884. október 19-én a Kézdivásárhelyi és Vidéki Rudolf Kórház.) Az épület felújítása mellett hangsúlyt fektetnek az energetikai hatékonyság növelésére, ami azt jelenti, hogy kicserélik a teljes fűtési és világítási hálózatot, és 56 darabból álló napelemes rendszerrel oldják meg az energiaszolgáltatást.
Ennek is köszönhetően az orvosi szolgáltatás minősége javul, a költségek pedig számottevően csökkennek – ecsetelte a városgazda.
Azt is elmondta, hogy a pályázat összértéke közel 2,9 millió lej, amiből a vissza nem térítendő támogatás 2 817 414, az önrész pedig 81 750 lej – ez azt jelenti, hogy az összköltségek mintegy két százaléka hárul az önkormányzatra. A kivitelezési határidő 2019. december 31.
Simion Creţu arról beszélt, hogy nagyra értékeli a város vezetőségének az érdeklődését az európai uniós pályázatok iránt. Dr. Kelemen András és Canea-Kocsis András a kórház, illetve a város nevében köszönetet mondott mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a pályázat sikeréhez.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.